IHM-Sun: Tovább bővülő piaci és kormányzati együttműködés

forrás Prim Online, 2005. november 29. 17:15
Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter és Crawford Beveridge, a Sun Microsystems ügyvezető alelnöke mai találkozójukon megállapodtak, hogy a magyar információs társadalom létrejöttét támogató programok megvalósításában a jövőben hatékonyan együttműködnek. A tárgyaláson a felek megegyezésre jutottak abban, hogy az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) számítástechnikai eszközök másodlagos felhasználását célzó, kidolgozás alatt lévő programját a Sun Microsystems szabványos, szabadon hozzáférhető és nyílt forráskódú szoftverekkel támogatja.
A felek egyetértettek abban, hogy az információs társadalom megteremtésének egyik legfontosabb eleme a digitális szakadék felszámolása, vagyis a hátrányos helyzetben lévő társadalmi csoportok esélyeinek növelése az információs technológiák nyújtotta előnyök által. Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter támogatásáról biztosította a Sun Microsystems környezettudatos informatika megteremtését célzó „fenntartható számítástechnika” (sustainable computing) kezdeményezését, mely nem csak az informatikai eszközök környezetbarát alkatrészekből történő építését célozza meg, hanem a használt, de jól működő eszközök másodlagos felhasználására is megoldást kínál, ezáltal csökkentve a számítástechnikai hulladékok környezetromboló hatását. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium a fentiekben vázolt mindkét probléma megoldására átfogó programot kíván indítani, amely összhangban áll a Sun programjával is. A Sun Microsystems, az „osszuk meg az innovációt” jelmondata és programja alapján kész az IHM ezirányú törekvéseit több ezer szabványos, szabadon hozzáférhető és nyílt forráskodú szoftverrel támogatni.

A tárgyalás során felmerült a tuniszi ENSZ Információs Társadalom Csúcstalálkozó (WSIS) egyik kulcstémájának, a nemzetközi Internetirányító Fórum (IGF) létrehozásának kérdése is. Mindkét fél érdekelt abban, hogy a témában globális egyetértés jöjjön létre, emellett a Sun ügyvezető alelnöke, Crawford Beveridge támogatja a magyar informatikai kormányzat azon törekvését, hogy az ENSZ állandó irodája Magyarországon jöjjön létre.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55