HP: Új, ügyfélközpontú Kiemelt Partner Program
„Mivel a program hangsúlyt helyez a partnerek által nyújtott értéknövelt szolgáltatásokra, a HP pontosan definiált kiemelt partnerekre vonatkozó minőségi normákat dolgozott ki. Azon partnerek, akik befektetnek a HP-vel kiépített kapcsolatba, emelt szintű támogatásban részesülnek, amelynek egyik eleme a HP Kiemelt Partner Program logója. A logó – amely a HP “minőséget hitelesítő pecsétjeként” szolgál – évszámmal lesz ellátva, tehát az ügyfelek könnyen azonosíthatják a legnaprakészebb partnereket, míg a partnerek számára a logó egyfajta garancia a befektetésük védelmére.” – mondta el a programmal kapcsolatban Gonda Gábor, a HP Magyarország indirekt értékesítési igazgatója.
“A HP elkötelezett híve az innovációnak, miközben folyamatosan dolgozik olyan értékeken alapuló architektúra kialakításán, amelyek mind a partnerei, mind a vevői számára előnyökkel járnak.” – tette hozzá Gonda Gábor. “Ha figyelembe vesszük kiemelt partnereink szakértelmét és hozzáértését az ügyfelek kiszolgálásában, nem meglepő, hogy velük együtt jóval többet nyújthatunk a közvetlen értékesítésnél.”
A HP Kiemelt Partner Programja egy sor olyan előnyt, ösztönzőt és szolgáltatást tartalmaz, amelyek segítségével a partnerek tovább növelhetik a vevőiknek nyújtott kínálatukat:
Közvetlen kapcsolat a HP-vel
Hozzáférés a HP értékesítési és marketing erőforrásaihoz
Kiemelt hozzáférés a HP speciális árképzési támogatásához
A Smart Choice Customizer program segítségével a közvetlen értékesítésnél hatékonyabb készségek fejlesztése
Korai hozzáférés a termékfejlesztési ütemtervekhez és bemutató eszközökhöz
Elismerés az ágazaton belül mint a HP bevált megoldás-szolgáltatója
A Kiemelt Partner Program kilenc új szakterületre tagozódik, amelyek a HP teljes üzleti tevékenységét magukba foglalják a nagyobb rugalmasság és piaci versenyképesség érdekében. Minden szakterület saját speciális minősítési kritériumokkal és támogatással rendelkezik.
A kiemelt partnerek az alábbi területekre szakosodhatnak:
Számítógépes rendszerek
Adatközpont (DataCentre) megoldások
e-Megoldások
Magas rendelkezésre állású rendszerek
Képalkotás és nyomtatás
Mobilitás: Intelligens eszközök
Hálózatkezelés és biztonság
Szolgáltatások
StorageWorks megoldások
A kiemelt partnerek a HP Certified Professional Programme keretében kapnak képzést, amellyel a HP tudásbázisába való befektetéseik után elismeréshez és kézzel fogható értékhez jutnak. A tréning tovább erősíti képességeiket az értéknövelt szolgáltatások és az ügyfélkiszolgálás területén. Az értékesítési és műszaki képzést négy fő területen lehet igénybe venni: értékesítés, értékesítés előtti támogatás (pre-sales), integráció és operációs rendszerek.
Magyarországon a HP jelenleg 90 kiemelt partnert kezel. A HP Magyarország bevételének 75%-át a viszonteladó partnereken keresztül történt értékesítések adják.
Kapcsolódó cikkek
- A Magyar Telekom rendkívüli közgyűlése döntött a csoport további integrációjáról
- A piacnál gyorsabb ütemben növekszik az Oracle Hungary
- Változott a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
- Folyamatos növekedésben az LLP
- Jelentősen javította eredményét az Oracle
- Saját részvényt vásárolt a Synergon
- A tajvani Catcher feladta magyarországi beruházási tervét
- Aláírták a Vodafone-beruházás szerződését
- EnterNet Dell márkabolt nyílt Budapesten
- Csökkent a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Ennek a mobilnak van a legjobb kamerája a DXOMARK szerint
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Már lehet jelentkezni a ProSuli tanároknak szóló pályázatára
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.