Kovács Kálmán: tíz éven belül minden magyar házban legyen internet

MTI Sajtóadatbank, 2005. december 8. 09:18
Kovács Kálmán szerint reális cél, hogy tíz éven belül minden magyar házban legyen internet. Az informatikai miniszter erről újságíróknak beszélt szerdán a baranyai Véménden.
Ma már ugyanolyan fontos az internet, mint a színes tévé. Elképzeléseink megvalósításához azonban fejleszteni kell a hálózatot, elérni minden települést, megteremteni a versenyt a fogyasztókért, hogy az internet-használat olcsóbb lehessen - mondta Kovács Kálmán a településen tartott lakossági fórumot megelőzően.

A szakminiszter utalt rá, hogy jelenleg minden iskolában, valamint a háztartások 40 százalékában van számítógép és 20 százalékában internet, továbbá több mint 900 településen indult, indul el az elektronikus szolgáltatás-fejlesztés.

"Közel állunk ahhoz, hogy Magyarországon elmondhassuk: akár otthonról, a fotelból is elkezdődhet az ügyintézés anélkül, hogy utazni kellene. Ez pedig különösen azokban a kistérségekben fontos, ahol sok a zsáktelepülés, és nehéz a közlekedés" - tette hozzá.

Wekler Ferenc szabad demokrata országgyűlési képviselő, a Pécsváradi Többcélú Kistérségi Társulás elnöke bejelentette: négy baranyai kistérség a közelmúltban 250 millió forint pályázati pénzt nyert a szélessávú internet és kábeltévé-hálózat kiépítésére.

Az önerővel együtt mintegy 330 millió forintos és 2006 novemberben befejeződő fejlesztés 67, többségében olyan települést érint, ahol a lakosságnak helyben nincs lehetősége a hagyományos ügyintézésre, eddig ehhez a szomszédos falvakba kellett utazniuk.

A képviselő hozzátette: a munkálatok kapcsolódnak ahhoz a tavaly öt kistérségben megkezdett, félmilliárd forint értékű informatikai beruházáshoz, amelynek célja a térségben az elektronikus közigazgatáshoz nélkülözhetetlen központok, alközpontok létrehozása, programok telepítése.

Kovács Kálmán informatikai miniszter szerdai Baranya megyei útja során ellátogatott Pécsre, ahol a város szélén leleplezett egy "Pécs intelligens város" feliratú táblát. Mint mondta, a dunántúli város a címet azzal érdemelte ki, hogy az elmúlt időszakban komoly erőfeszítéseket tett az e-közigazgatás megteremtésében.

Emlékeztetett rá: a baranyai megyeszékhely tavaly Egerrel és Veszprémmel közösen 1,5 milliárd forintot nyert az e-szolgáltatások fejlesztésére.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32