Ezrek tüntettek Németországban a Deutsche Telekom leépítési tervei ellen
Kai-Uwe Ricke, a Telekom elnöke egyebek között azzal indokolta az anyagilag rendbe tett konszern leépítési terveit, hogy Deutsche Telekomot fel kell készíteni az egyre fokozódó versenyre. Egy másik érv, hogy a technológiai átalakulással számos munkahely feleslegessé vált. A leépítések leginkább a bonni székhelyű konszern vezetékes üzletágát, a T-Comot sújtják. Németországban a konszern 170 ezer embert foglalkoztat, világszerte 245 ezret.
A tüntetők sípokkal, dobokkal vonultak fel, és tábláikon egyebek között az volt olvasható, hogy "fejétől bűzlik a hal". Kai-Uwe Ricke és a vállalatvezetés terveit a felügyelőbizottságnak is meg kell még vizsgálnia.
A dolgozókat képviselő ver.di szakszervezet szerint a Telekom jóra fordult helyzete nem tesz indokolttá ilyesfajta megtakarításokat, és el akarja érni, hogy a létszámcsökkentési terv meghirdetett formájában lekerüljön a napirendről. Arra az esetre, ha érintetlen maradna a igazgatótanács döntése, a ver.di "keményebb eszközöket" helyezett kilátásba, egyes szakszervezeti funkcionáriusok a sztrájkot sem tartják kizártnak.
Kapcsolódó cikkek
- Megállapodás született a Deutsche Telekom konfliktusban
- Részmegállapodás a Deutsche Telekom konfliktusban
- DT: Újabb egyeztetés, de folytatódik a sztrájk
- A Deutsche Telekom 1,4 milliárd eurót adna a holland Orange-ért
- Negyedik hetében a sztrájk a Deutsche Telekomnál
- Nincs elmozdulás a Deutsche Telekomnál
- A ver.di elutasította Deutsche Telekom vezetésének újabb ajánlatát is
- Az oroszok keresik a beszállás lehetőségét a Deutsche Telekomba
- Már politikusok is követelik a Deutsche Telekom-konfliktus megoldását
- Kedden 16 ezren sztrájkoltak a Deutsche Telekomnál
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.