Apple újdonságok a Macworld 2006 kiállításon

Milkovits Gábor, 2006. január 10. 19:13
Az Apple közvetlenül a Las Vegas-i CES után nyitotta meg San Francisco-ban a Macworld konferenciát és kiállítást, ahol itteni idő szerint kedd este fél nyolc tájban bemutatták az első Intel processzorral felszerelt iMac és MacBook gépeket.

Steve Jobs Apple- és Paul Otellini Intel-vezérigazgató nagy látványosságok közepette bemutatták a világnak az első Intel processzoros iMac számítógépeket. Jobs megnyitóbeszéde alatt egy laboratóriumi szkafanderbe öltözött figura jelent meg a színpadon egy 12 inches szilíciumszelettel a kezében és patetikusan kijelentette, hogy „az Intel készen áll”. A sisak levétele után kiderült, hogy az „űrruhás” alak Paul Otellini, az Intel vezérigazgatója. A show ezután sem nélkülözte a látványos elemeket: levetítettek például egy olyan Intel reklámot, amelyben a narrátor a cég processzorainak eddigi, „közönséges” PC-kben történő alkalmazását „unalmas, kisszerű feladatokkal eltöltött időszakként” jellemezte.

Mind az asztali iMac számítógépek, mind az új névvel ellátott MacBook noteszgépek az Intel új kétmagos Core Duo (korábban Yonah kódnéven futó) processzoraival vannak felszerelve, amelyek az Apple szerint átlagosan 3,2-szer gyorsabbak az eddig alkalmazott IBM G5 lapkáknál. Az új iMac gépeken a Mac OS X Tiger 10.4.2 szoftver az összes kapcsolódó alkalmazással együtt tökéletesen fut, a nagy szenzáció azonban mégis az, hogy áruk megegyezik a korábbi modellekével. A gépek egyébként az eddigivel azonos külsővel, a processzoron kívül nagyjából a régivel azonos konfigurációkkal, 17 és 20 inches monitorral kerülnek forgalomba.

Ami az új Apple noteszgépeket, a MacBook-okat illeti, ezek a Jobs beszédében elhangzottak szerint még az iMac-eknél nagyobb mértékű, 4-5-szörösen nagyobb teljesítménnyel bírnak elődeiknél, az immár nevükben is megszüntetett PowerBook G5-ösöknél. Az 1,67 GHz-es Intel Core Duo processzoros, 512 MB DDR2 RAM-mal és 80 GB-os merevlemezes meghajtóval rendelkező modell ára 1999, míg az 1,83 GHz-es, 1 GB DDR2 RAM-mal és 100 GB-os merevlemezes meghajtóval rendelkezőé 2499 dollár. Az új gépekhez egy speciális és praktikus, „MagSafe” elnevezésű mágneses csatlakozót is bemutattak, amely meggátolja, hogy adott esetben a vezetékbe beakadt lábunkkal lerántsuk a noteszgépet az asztalról. Az új MacBook-ok, amelyek 2,5 cm vastagok és tömegük körülbelül 2,5 kg, 15,4”-es képernyővel, gördülő „trackpad-del” és megvilágított billentyűzettel is fel vannak szerelve.

A megnyitó keretében Steve Jobs még több más újdonságot, így egyebek mellett egy az iPod zenelejátszókhoz tervezett, (a mindeddig hiányzó) FM rádióval is ellátott távvezérlőt, illetve professzionális Mac-alapú szoftveralkalmazásokat is bemutatott a megjelenteknek. Eközben a Microsoft képviselője bejelentette, hogy a szoftveróriás még további legalább 5 évig elérhetővé teszi Office szoftvercsomagját a Macintosh-felhasználók számára.

Kulcsszavak: Apple Mac PC notebook

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32