Három évre ítélték az iráni bloggert

Genda Csongor Zoltán, 2006. január 23. 23:34
Egy Iránban élő újságírót három év szabadságvesztésre ítélt a bíróság, mert az saját blogjában (Iran Azad) a tavalyi választások bojkottálására irányuló felhívást tett közzé.
Végül azonban megváltoztatta döntését a bíróság, vagyis öt év felfüggesztett börtönbüntetést róttak ki a rendszer ellenségére. A Riporter határok nélkül elnevezésű szervezet szerint ezt a módszert alkalmazzák a hatóságok leginkább a szólásszabadság jogával élő újságírók elhallgattatására. Ahmad Reza Shirit tavaly vették őrizetbe ez ügyben, amikor is egy év felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtották őt, a "szabad Irán" blogját bezárták, illetve személyi számítógépét is elkobozták. A vétkes zsurnaliszta azonban szembeszállván a törvény szigorával, új blogot indított.

A Riporter határok nélkülnek Shiri azt nyilatkozta, hogy az új per összefüggésbe hozható a korábbival, és többek között azért hurcolták meg őt ismételten, mert különböző külföldi rádióadóknak is interjúkat adott. Franciaországi emberjogászok szerint ez az ügy egyrészt azt igazolja, hogy az iráni hatóságok a legmesszebbmenőkig elmennek, hogy megfélemlítsék az általuk nem kedvelt újságírókat, másrészt pedig azt bizonyítja, hogy a blogoknak Iránban jelentős szerepük van a politikai tudat formálásában.
Kulcsszavak: blog politika

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32