Április 5-én átadják az EDR budapesti hálózatát

Kovács Attila, 2006. március 29. 18:20
A hazai készenléti szolgálatok EDR (Egységes Digitális Rádiótávközlő Rendszer) projektjének állásáról adott ma tájékoztatást a fejlesztést végző/irányító Pro-M cég vezérigazgatója, Kozma Béla, és műszaki igazgatója, Mihályi Gábor.
Ezek szerint a terveknek megfelelően határidőre, április 5-re átadják az összesen 34 bázisállomást magába foglaló budapesti hálózatot, már működő 27 bázisállomással. Az összesen 225 bázisállomással, 94%-os lefedettséget elérő országos EDR-hálózat, illetve Tetra szolgáltatás átadásának határideje 2007. január 31.

További információk: A fővárosi átadást követően az év folyamán az átadások négy megyénként fognak egyidejűleg megtörténni; a rendszer tízszintű prioritáskezelésre képes; a Pro-M at átadásokat követően oktatással, 24-órás call center szolgáltatással és hálózat-ügyelettel áll a felhasználók rendelkezésére, illetve ügyfélszolgálati irodát is működtet; a készülékek között vannak olyanok is, amelyek egy SIM-kártya alkalmazásával pont-pont közötti titkosítást képesek megvalósítani; az információvesztést kizáró EDR rendszer rendelkezésre állása 99,9 százalékos; a fejlesztés eredményeként az EDR készülékek a budapesti metró vonalain is működtethetők; a rendszert több készenléti szervezet is használhatja egyidejűleg; a technológiai kialakítás olyan, hogy más ország készenléti szolgálataival megvalósítható az együttműködés; a közvetlen készülékek közötti üzemmóddal (DMO) max. 3 km-es távolság hidalható át; 160 karakteres rövid üzenetek (SDS) is küldhetők; a státusüzenet max. 100 előre definiált állapotot jelezhet; az EADS gyártmányú, kézi mobilkészülékek között automatikus helymeghatározási rendszer (AVL) képességeivel rendelkezők is találhatók¸ a mobilkészülékek üzemmódjai: hálózati, közvetlen, sziget (csak egy adott üzemelő bázisállomás körzetében elérhető), gateway, átjátszó mód.

Kulcsszavak: Pro-M EDR

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36