MonDoc System az országos EDR rendszer szolgálatában

forrás Prim Online, 2006. július 5. 15:36
A Magyar Telekom csoport új vállalata, a Pro-M Zrt. a MonDoc System mellett döntött.
A Pro-M Zrt. feladata az Egységes Digitális Rádiótávközlő Rendszer, az EDR hálózat kiépítése Magyarországon. A rendszer professzionális összeköttetést valósít meg többek között a rendőrség, a határőrség, a tűzoltóság, a katasztrófavédelem, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság, az Országos Mentőszolgálat, a büntetés-végrehajtás, a Honvédség és a Nemzetbiztonsági Szolgálatok számára.

A cég 2005. decemberben pályázatot írt ki dokumentumkezelő rendszerének megépítésére. A feladat megvalósítására a Pro-M Zrt. a nyertes T-Systems Hungary (fővállalkozó) - Montana Zrt. (alvállalkozó) párost kérte fel.

A Montana Rt. MonDoc System iratkezelő rendszerének bevezetése március elején kezdődött. Az első fázisban a Montana Rt. több mint tizenötezer felhasználóval szerzett tapasztalatai alapján összeállított dokumentumkezelő funkciókat tartalmazó MonDoc Standard verziót telepítette és konfigurálta. Az ügyfélteszt és oktatás után éles üzemben május 2-án indult.

A 20 millió forint nagyságrendű beruházás a cég munkatársai számára lehetővé teszi a beérkező és kimenő dokumentumok egységes, az iratkezelési szabályzatnak megfelelő kezelését. A MonDoc rendszer további előnye, hogy az alapvető érkeztető, iktató, iratkezelő és ügykezelő funkciókon felül lehetőséget nyújt az e-mail-ek egyszerű iktatására is.

A MonDoc System bevezetése utáni második fázisban az éles használat során felmerült igények összesítése, felmérése következik. A rendszert az így felmerülő igények szerint fejleszti tovább a Montana Zrt. A munka 2006 augusztus elejére fejeződik be.
Kulcsszavak: EDR Pro-M Montana

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36