MonDoc System iratkezelő rendszert vezetett be a GYSEV
A GYSEV 2005 novemberében kért árajánlatot a Montanától addigi iratkezelő eljárásának modernizálására. MonDoc System iratkezelő rendszerének konfigurálható, standard verzióját ajánlotta, néhány olyan opcióval kiegészítve, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy a GYSEV ügyviteli eljárásaihoz való illesztéséhez.
A bevezetés március közepén egy alap MonDoc System standard verzió feltelepítésével kezdődött. Ennek alapján a Montana munkatársai felmérték, hogy a GYSEV számára milyen konfigurációs beállítások szükségesek. A felmérés során a Montana lehetőséget bitosított arra, hogy a GYSEV a MonDoc System teljes rendszerét a rendszer bevezetése előtt kipróbálhassa. Ezzel jelentősen csökkent annak kockázata, hogy az éles üzem elején derüljenek ki a még szükséges funkcionális módosítások.
A felmerült új igények pontosítása után a Montana kiegészítő árajánlatot adott. Ennek elfogadása után, május elején elkezdődött a fejlesztés. A rendszer telepítését, konfigurálását ügyfélteszt és oktatás követte. Az átadás ezek után, július 10-én történt meg. Az oktatáson a kulcsfelhasználók felkészítését szolgálta. A GYSEV munkatársainak oktatása a nyár folyamán folytatódik. A MonDoc System rendszerét összesen kétszázan fogják mindennapi munkájukban felhasználni. A kezelt iratok éves száma meghaladja az ötvenezret. Az éles üzem szeptember 1-jén indul. A GYSEV jelenlegi iktatórendszeréből az adatok migrálására az éles üzem beindítása után kerül sor.
A projekt keretében leszállított MonDoc System alkalmazás lehetővé teszi a GYSEV számára, hogy beérkező, kimenő és belső dokumentumait egységesen, az összes telephely által azonos módon kezelje. A MonDoc System biztosítja az alapvető érkeztető, iktató, szignáló és irattári funkciókat. Emellett az MS Outlook-ba integrálódó kliens programmal lehetőséget nyújt az e-mail-ek egyszerű iktatására is. Ezzel kiküszöböli a papíralapú iratok mellett elkallódó e-mail-ek problémáját. A GYSEV hálózati szkennereinek segítségével a beérkezett dokumentumok szkennelt képét a MonDoc System automatikusan a megfelelő érkeztetéshez, majd onnan az iktatáshoz csatolja. Így az ügyintézés során nincs szükség a papír alapú iratok mozgatására.
GYSEV
Kapcsolódó cikkek
- MonDoc iratkezelés a KIPSZER FT. Zrt.-nél
- MonDoc, Quality IT, InfoVadász: a sikeres Montana pillérei
- A Montana irat- és dokumentációkezelő rendszere alkalmas közintézmények számára is
- A MonDoc System: az év legjobb nagyvállalati Microsoft alkalmazása
- GVH: kartellezett a HP, a Montana és a Synergon
- Magasabb osztályba lép a MonDoc System
- Felszálló ágban a Montana
- MonDoc System az országos EDR rendszer szolgálatában
- Egyedi fejlesztésű banki szoftver – Montana módra
- Rekord forgalmi eredmény a Montana-ban
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.