1800 európai fájlcserélőt perel a zeneipar

Genda Csongor Zoltán, 2006. április 4. 18:17
A Hanglemezkiadók Nemzetközi Szövetsége (IFPI) a mai napon összesen 1800 P2P-felhasználó ellen nyújtja be keresetét kilenc európai országban, akik ellen a szerzői jog megsértése a vád.
A Financial Times értesülései szerint ezen személyek mindegyike számtalan védett zeneszámot osztott meg a különböző, általuk használt fájlcserélő rendszereken, mely tettükért most felelősségre vonják őket. Ezzel együtt immár az Egyesült Államokon kívül 18 országban 5500 olyan felhasználóval szemben jár el bírósági úton a zeneipar, akik megsértették a szerzői jog védelmét.

Az IFPI képviselői elmondták, hogy az utóbbi idők pereinek meg volt az eredménye, ugyanis észrevehetően csökkent az efféle platformokon kínált illegális audiótartalmak mennyisége. Így például Franciaországban, Németországban, Spanyolországban, Svédországban és Nagy-Britanniában a P2P-portálok felhasználóinak körülbelül egyharmada redukálta vagy éppenséggel teljesen felhagyott a védett zeneszámok feltöltésével. Az IFPI szerint a kilátásba helyezett jogi következményektől való megrettenés lehet az oka annak is, hogy azon brit felhasználók 11%-a, akik eddig törvénytelen úton jutottak hozzá kedvenc dallamaikhoz, újabban megvásárolják a kívánt zeneszámokat.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55