Hamisított iPod-ok kerültek forgalomba

Genda Csongor Zoltán, 2006. április 21. 18:19
Az Apple számítógépgyártó közleményben értesítette hivatalos forgalmazóit, hogy óvakodjanak az újabban forgalomba került az eredetire hasonlító iPod-másolatoktól.
A bejelentés szerint a hamisítványok különböző ázsiai gyártóktól származnak, akik még sorozatszámmal is ellátták a készülékeket. Az amerikai konszern képviselői elmondták, hogy az első hamisítványok az eBay aukciós portálon tűntek fel, azonban annak ellenére, hogy ezek nagy hasonlatosságot mutatnak az eredeti lejátszókkal, néhány jellegzetesség alapján fel lehet ismerni, hogy melyik valódi és melyik nem. Így például nem a megfelelő helyen található a fejhallgató-csatlakozó, vagy bekapcsolván a készüléket egy az eredetitől teljesen eltérő kezelőfelület jelenik meg a kijelzőn. Rögtön szemet szúr viszont, hogy a szabadalmaztatott Clickwheel vezérlőt kifelejtették az ázsiai gyártók a hamisítványokból, ehelyett pedig teljesen átlagos gombokkal látták el a lejátszókat. Ezen kívül azonban az Appleinsider Mac-hírportál értesülései szerint még a csomagolást is lemásolták a csalók, azaz saját készülékeiket a jellegzetes Apple logóval ellátott zöld dobozba helyezték, hogy ezzel is megtévesszék a vásárlókat.

Az amerikai számítógépgyártó vállalat ezek után felszólította a forgalmazókat, hogy mihelyst hasonló hamisítványokat ajánlanak fel nekik, gyűjtsék be ezen készülékeket és jegyezzék fel azok sorozatszámait, hogy a későbbiekben aztán az Apple bizonyítékokkal a kezében fordulhasson a bírósághoz.

Kulcsszavak: jog Apple iPod

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32