Az IVSZ is háromoldalú tárgyalást kezdeményez a jövő Magyarországát megteremtő programról
Mosonyi György, a Joint Venture Szövetség tiszteletbeli elnöke, a kezdeményezés egyik résztvevője szerint "Magyarország sikeréhez közösen kidolgozott, betartható megállapodásra és szövetségre van szükség a parlamenti pártok és a gazdaság szereplői között. Ez a kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy a három oldal végre közösen dolgozza ki azt a programot, mely a végrehajtandó és konszenzussal végrehajtható gazdaságpolitikai lépéseket tartalmazza."
A kezdeményezés - melynek egyik előképe a rendszerváltás és a harmadik Magyar Köztársaság alkotmányos kereteit megteremtő Nemzeti Kerekasztal - célja, hogy a gazdasági rendszerváltás hasonlóan rendezett, politikai és társadalmi konszenzus alapján menjen végbe, mint a politikai rendszerváltás. A kiáltvány aláírói - az Amerikai Kereskedelmi Kamara, Francia-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Informatikai Vállalkozások Szövetsége, Joint Venture Szövetség, Kanadai Kereskedelmi Kamara, Magyar Agrárkamara, Magyar Innovációs Szövetség, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete, Magyar Üzleti Vezetők Fóruma, Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara, Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara, Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége, a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége - felelős és fenntartható gazdaságpolitikát, így az államháztartási hiány mielőbbi lefaragását, összehangolt fiskális-, monetáris- és adó-politikát, az euro mielőbbi bevezetését, fenntartható gazdasági és környezeti fejlődést, a társadalmi értékek érvényesülésének erősítését, a befektetői bizalom javítását, a kis- és középes vállalkozások fejlődésének határozott segítését, a hazai K+F és az oktatás gazdaság igényeivel összehangolt fejlesztését követelik.
A gazdasági szervezetek képviselői javaslatot tesznek az államháztartási reform legfontosabb alapelveire, így kisebb és hatékonyabb, mérhető, minőségi módon szolgáltató, tervezhető bevétellel rendelkező államot, ésszerűbb központi államigazgatást, erős deregulációt és decentralizációt, a feladatok ésszerű megosztását a civil szektorral, új, régiós elven alapuló lényegesen kisebb és hatékonyabb önkormányzati rendszert, átlátható és következetes jogalkotást és jogalkalmazást kérnek számon a politika szereplőin.
Az aláírók olyan szolgáltató egészségügy megteremtését javasolják, mely véleményük szerint kiegyensúlyozott és fenntartható, az állam felelősségével működő, állami és magánfinanszírozásra egyaránt épülő finanszírozást takar, valamint új, a versenyképesség alapjául is szolgáló társadalmi egészségfelfogást, társadalombiztosítási reformot, valamint átlátható, hatékony forrásfelhasználást biztosító ösztönzési és ellenőrzési rendszert jelent.
Ezen túlmenően a magyar gazdaság képviselői versenyképességet növelő adóreform megvalósítását javasolják, melynek lényege az államháztartás lehetőségeihez és az ország stratégiájához igazodó, átlátható, egyszerű, versenyképes adórendszer, a helyi iparűzési adó nélküli üzleti környezet, a foglalkoztatást terhelő adók fokozatos csökkentése, valamint a megkülönböztetően versenyképes társasági adózás megteremtése. Ugyanakkor szigorú adó- és járulékbehajtást, az államháztartás deficitjének sürgető lefaragásához a tényleges közteherviselés megteremtését, az adót elkerülők megadóztatását, az adókedvezmények körének szűkítését kérik az állami döntéshozóktól.
Parragh László, a párbeszéd és a kiáltvány egyik kezdeményezője, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke álláspontja szerint az "aláírók közös célja egy háromoldalú megállapodás létrehozása, mely a magyar gazdaság véleményét és tapasztalatát beépíti a jövőt meghatározó gazdaságpolitikába. Abban a gazdaság valamennyi szereplője egyetért, hogy változásra van szükség a gazdaságban, ugyanakkor csak akkor lehet változást elérni, ha ennek részleteit gazdaság és a politika közösen alkotja meg. A gazdaság ezúttal kezdeményezőként akar részt venni ebben a folyamatban."
Mindezen szempontok figyelembevételével az aláírók háromoldalú tárgyalások megkezdését javasolják, melyen javaslatuk szerint a gazdaság képviselői - munkaadók és munkavállalók képviselői egyaránt -, a kormány, valamint a parlamenti pártok - a kormányoldal és az ellenzék képviselői - vesznek részt, hogy egy az írországihoz, spanyolországihoz, szlovéniaihoz hasonló társadalmi megállapodást kössenek, mely lehetővé tenné, hogy az ország előtt álló jelentős változásokat széles politikai, gazdasági és társadalmi konszenzussal lehessen végrehajtani.
Kapcsolódó cikkek
- E-petíció dönthetne a társadalmat érintő kérdésekről
- IT-piac: A szolgáltatási szektor a legerősebb
- Ismét magyar tag a legnagyobb európai infokommunikációs szövetség elnökségében
- Új vezető az IVSZ élén
- Tizedik alkalommal lehet pályázni az IVSZ Gyurós Tibor-díjára
- MMS-cenzúra Iránban
- Nigéria: mobiltelefonnal a választási csalás ellen
- Szittya Tamás az IVSZ "Nemzetközi piac, hardver-szoftver kereskedők" szakterületének vezetője
- Új elnökség és szervezeti átalakítás az IVSZ-ben
- Szathmári Géza az IVSZ alelnöke lett
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!