Az Állami Nyomda nemzetközi tanúsítványt kapott a chipkártyák megszemélyesítéséhez

MTI Sajtóadatbank, 2006. május 9. 11:03
Az Állami Nyomda Nyrt. hétfőn átvette a MasterCard Europe-tól a MaterCard márkájú Europay, Mastercard, Visa (EMV) chipkártyák megszemélyesítésére szóló engedélyt, vagyis a jövőben már a gyártás mellett, meg is személyesítheti ezeket a bankkártyákat.
A társaság közleménye szerint az újabb nemzetközi tanúsítványt az informatikai fejlesztések eredményeként kapta meg a nyomda.

Az Állami Nyomda több százezres nagyságrendben eddig is gyártott MasterCard márkájú EMV kártyákat, de a megszemélyesítést már más végezte - közölte a társaság kommunikációs cége az MTI-vel. Tavaly az Állami Nyomda különböző kártyák előállításából és megszemélyesítéséből 2,41 milliárd forint árbevételt ért el, ami az összes árbevétel 21 százalékát tette ki.

A nyomda jelentős növekedésre számít e kártyatípus gyártásában, de azt - üzleti titokra hivatkozva - nem közölték, hogy mekkora árbevétel-növekedést várnak ezzel összefüggésben. Ugyanakkor Gyergyák György, az Állami Nyomda vezérigazgatója szerint e tanúsítvánnyal a nemzetközi piacokon is versenyképes terméket tudnak majd előállítani. Bízik abban, hogy az Állami Nyomda által ajánlott komplex szolgáltatás új piacokra történő belépésre is lehetőséget ad majd a társaságnak.

A MasterCard EMV kártyák száma Európában a múlt év végén 113 százalékos éves emelkedéssel elérte a 141,9 millió darabot, és különösem a kelet-közép-európai régióban növekszik dinamikusan a számuk. Az EMV bankkártyák a hagyományos, mágnescsíkos bankkártyáknál sokkal biztonságosabb megoldást jelentenek, és a szokványos banki műveletek mellett, különféle lojalitásprogramokat és egyéb alkalmazásokat is képesek kezelni.

Zdenek Houser a MasterCard Europe Magyarországért, Horvátországért és Szlovéniáért felelős igazgatója a közlemény szerint kiemelte: meggyőződésük, hogy a MasterCard tanúsítványa rendkívül fontos lesz az Állami Nyomda számára, mert lehetőséget teremt arra, hogy megfeleljen a rohamosan fejlődő fizetési kártyaüzletág technológiai követelményeinek.

Az Állami Nyomda részvényei tavaly december 8. óta forognak a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában. A 980 forint névértékű részvényeket nyilvános kibocsátásban 5600 forinton értékesítették, árfolyamuk a bevezetés óta 5600 és 6890 forint között mozgott. A részvény pénteken 6380 forinton, az előző napinál 480 forinttal alacsonyabban zárt, több mint félmilliárd forintos forgalomban.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32