Mozgássérültek a Cisco Hálózati Akadémia Programban

forrás Prim Online, 2006. május 17. 10:07
A Cisco Hálózati Akadémia és a MEOSZ két éve kötött együttműködésnek köszönhetően idén hét mozgássérült végzett a négy szemeszteres, azaz két tanéves akkreditált képzésben „Informatikai hálózati rendszertelepítő”-ként.
A második évfolyamban jelenleg is 10 hallgató tanul, így egy év múlva újabb szakemberek végeznek hasonló képzettséggel és esélyekkel. Az tananyag nagy előnye, hogy felépítésének köszönhetően távoktatás formájában – internetkapcsolaton keresztül – is oktatható, így hetente csupán egy alkalommal kell a hallgatóknak részt venni a gyakorlati képzésen – a MEOSZ-nál e célra létrehozott laborban.

Dr. Derera Mihály, a MEOSZ távoktatási intézetének igazgatója a közelmúltan zajlott sajtóbeszélgetésen elmondta: míg Magyarországon az átlagos munkanélküliség 7% körül van, úgy a hazai mozgássérülteknek csupán 7%-a rendelkezik munkahellyel. A MEOSZ ezért arra törekszik, hogy piacképes szakmai oktatásokat szervezzen tagjai számára.

2004-ben a Cisco Systems kereste meg a MEOSZ-t, és ajánlotta fel együttműködését és anyagi támogatását a Hálózati Akadémiai Program beindítására. A távoktatás előnyeit kihasználva indult be a képzés, amelyhez a Cisco 3 millió forint értékű eszközökből a mozgássérültek oktatásához megfelelő labort hozott létre. A képzés a résztvevők számára ingyenes. A CNAP képzés a mozgássérültek számára a távoktatás előnyei mellett azért is kiváló szakmához jutási lehetőség, mivel a tananyag belépőként csupán számítógép-kezelési ismereteket követel meg a részvevőktől.

A képzést a Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) oktatói nyújtották, akik a csoport mellett egy mozgássérült oktatók is képeztek, így a következő tanévtől már teljesen önállóan történhet az oktatás a MEOSZ-ban. A képzést elvégző diákok diákok megtanulják, hogyan kell irányítás nélkül, önállóan telepíteni, üzemeltetni és karbantartani kis- és középméretű (tipikusan 100-150 végpont alatti), lokális (LAN), nagytávolságú (WAN) és behívásos (dial-up) informatikai hálózatokat a cégek vagy intézmények igényeinek megfelelően.

A CNAP képzés Magyarországon országszerte ismert: jelenleg 86 Cisco Hálózati Akadémia működik, ahol a diákok e-learning alapú, magas színvonalú elméleti és gyakorlati képzés keretében sajátíthatják el a legújabb informatikai, hálózati ismereteket. A programban részt vevő diákok összlétszáma közel 3000 fő. A 2005/2006-os tanévben 100 fő részvételével elindult a vezetéknélküli technológiákkal foglalkozó oktatás is.

A képzés az Országos Képzési Jegyzékben is szerepel, amely alapján a diákok „Informatikai hálózatirendszer-telepítõ” képesítést kaphatnak a vizsgák sikeres teljesítésével. A Cisco Systems a végzős diákok szakmai pályafutásának támogatására is nagy hangsúlyt fektet, a Cisco Hálózati Akadémia Program honlapján a végzős diákok karrierjük alakításához kapnak segítséget: konkrét állásajánlatok, elhelyezkedési lehetőségek, nyári munkák, karrierépítési és álláskeresési készségfejlesztő tanácsadás szerepelnek az oldal kínálatában.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32