Kölcsönösen beperelte egymást a Creative és az Apple

Kiss Ádám Zoltán, 2006. május 23. 01:03
Az elemzők szerint szappanoperába illő fordulatok során a Creative beperelte az Apple-t, az Apple pedig a Creative-et.
Az eset azzal kezdődött, hogy a többek között zenelejátszóiról ismert Creative négy digitális zenefelhasználással kapcsolatos szabadalma miatt beperelte az Apple-t. A Creative a hírek szerint még a per megindítása előtt megkereste riválisát, és egyeztetéseket kezdeményezett. Az Apple-el nem sikerült megállapodniuk, ám érdekes módon a cég nem egyszer sem közölte, hogy pert fontolgat a Creative ellen. A tárgyalások sikertelensége után a Creative beadta indítványát az Apple ellen, mely még aznap viszontperelte versenytársát. A szakértők szerint egy ilyen per anyagának összeállítása hosszadalmas előkészítő folyamatot kíván, így nyilvánvaló, hogy az Apple már akkor perre készült a Creative ellen, mikor a tárgyalóasztalhoz ültek. Az esélyek egyelőre kiszámíthatatlanok, az elemzők szerint egy dolog látszik biztosnak, hogy ilyen zavaros előzmények bizalmatlanságot szülnek, így a két vállalat hosszú elszánt pereskedés elé néz.
Kulcsszavak: jog Creative Apple

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36