IVSZ - Magyarország i2010 Workshop
MTI Sajtóadatbank, 2006. július 10. 09:05
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) július 21-én
Magyarország i2010 workshopot rendez, amelyen a gazdasági élet
szerepelői és a kormány szakmai vezetői tanácskoznak az információs
társadalom és tudásintenzív gazdaság fejlesztésről.
Az IVSZ kezdeményezésére, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) közreműködésével létrejövő workshop egyik célja, hogy meghatározza az infokommunikációs szektort (IKT) érintő kormányzati, társadalmi és ágazati feladatköröket, valamint a következő négy év fejlesztési irányvonalait.
Az esemény témái között szerepel a magyar IKT piac helyzete, illetve az, hogy milyen fejlesztéseket kell végrehajtani a következő négy évben. A workshop bemutatja az ágazat lehetőségeit, ezen belül a II. Nemzeti Fejlesztési Terv részeként a tudásalapú gazdaság fejlesztésének jelentőségét.
Az eseményen a piac és a kormány képviselői beszélnek az internet-hozzáférés lehetőségeiről, a széles sáv szükségességéről, a szabályozás meglévő kereteiről, a közháló bővítéséről, az elektronikus közigazgatás és kereskedelem teljes kialakításának fontosságáról, valamint a digitális írástudás és a megosztottság leküzdésének jelentőségéről.
Az esemény kapcsán az IVSZ közreműködésével kidolgoznak egy javaslattervet, illetve rövid távú programokat is, amelyeket eljuttatnak a kormányhoz.

Kapcsolódó cikkek
- Processzorok több ezer maggal
- Egy hónap alatt 5 millió új GSM-előfizető Indiában
- Az IT kiadások mind nagyobb részét költjük energiára és hűtésre
- 122 millió európai az interneten
- Informatikai összefogás Észak-Magyarországon
- Sun: Környezettudatos-e a hazai informatika?
- Növekvő net-populáció egész Európában
- A britek neteznek a legtöbbet
- IT-piac: A szolgáltatási szektor a legerősebb
- Ismét magyar tag a legnagyobb európai infokommunikációs szövetség elnökségében
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
2024. december 21. 16:47
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
2024. december 21. 13:49