Tovább mélyül a fájlcserélő-világ és a filmstúdiók közötti kapcsolat

Genda Csongor Zoltán, 2006. július 11. 18:12
A San Fransisco-i székhelyű közismert BitTorrent fájlcserélő portált üzemeltető cég képviselői bejelentették, hogy tovább mélyítették kapcsolatukat a filmiparral, és különböző független stúdiókkal kötöttek ismét szerződéseket azok videóanyagainak a forgalmazását illetően. A mostani megállapodás mintegy 1600 filmet érint, amelyeket előreláthatólag még az idén elérhetővé tesz a szolgáltató.
Elsőként a BitTorrent már májusban partnerségre lépett a Warner Brothers-al, miszerint hálózatukon keresztül értékesítik azok tartalmait. Ugyan az illegális letöltések miatt a filmipar a P2P-portálokat korábban kárhoztatta, azonban ezen lépéssel megpróbálják a stúdiók a maguk javára fordítani a nem kis anyagi haszonnal kecsegtető technológiát. A BitTorrent most a Hart Sharp Video, Egami Media, Koch Entertainment illetve Orchard stúdiókkal kötött szerződést, amelyek nem csupán mozianyagokat, hanem dokumentum- illetve rövidfilmeket, valamint koncertfelvételeket és különböző komédiás műsorokat is a cég rendelkezésére bocsátanak. A tervek szerint az üzemeltető ezen tartalmakat havi előfizetés fejében teszi elérhetővé a felhasználók számára, azonban a Warner Bros. produkcióit egyenként fogják értékesíteni.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32