Kompatibilis IM szolgáltatásokat tesztel a Yahoo és a Microsoft

Milkovits Gábor, 2006. július 14. 11:08
Kilenc hónappal azután, hogy a Yahoo és a Microsoft bejelentették azonnali üzenetküldő (IM) szolgáltatásaik kompatibilissé tételét, a cégek beindították az első, egyelőre korlátozott béta tesztverzióként létező együttműködő szolgáltatásaikat.
A megoldás lényege röviden annyi, hogy ezentúl a Yahoo Messenger és a Windows Live Messenger (MSN Messenger utóda) felhasználói akadálytalanul üzengethetnek egymásnak, anélkül, hogy ehhez szolgáltatást kellene váltaniuk. Mindez azt jelenti, hogy a világ legnagyobb, 350 millió főt számláló IM közössége jön ily módon létre. A béta verziók 15 különféle helyi változatban, illetve nyelven elérhetők, magyarul sajnos egyelőre nem. Mind a Yahoo, mind a Microsoft illetékesei kihangsúlyozták, hogy a végleges változatoknál lehetővé kívánják tenni a VoIP internet-telefonos megoldások együttműködését is, ám konkrét dátumot nem említettek. Az első fázis mindenesetre a szöveges üzenetek átjárhatóságának tesztelése, ahol egyébként a szoftverek kezelőfelületén megjelenő kis ikonok jelzik, hogy az üzenetet küldő vagy fogadó partner melyik szolgáltatást használja.

Nem a Yahoo és a Microsoft az egyetlenek, akik ilyen jellegű együttműködést kezdeményeznek. Tavaly decemberben az Amerikában piacvezető AOL és a Google Talk-ot frissen útjára indító Google is kötött egymással egy hasonló megállapodást, konkrét lépések azonban nem történtek azóta. Egyébként mindkét cég IM szolgáltatása együttműködik kisebb, független társaságok megoldásaival, az AOL AIM többek között például az Apple Mac gépeken futó iChat-tel.

Kulcsszavak: Yahoo onlineszolg Microsoft

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32