4500 köztisztviselő hallgatta a Coedu Távoktatási Kft. elektronikus távoktatási kurzusát

OTS - Cégvonal, 2006. július 18. 11:06
Az e-közigazgatással kapcsolatos gyakorlati útmutató az önkormányzatok munkatársai számára című e-learning képzést több mint 700 közigazgatási hivatalból 4500-nál is több munkavállaló hallgatta a Coedu folyamatos tutori támogatása mellett.
A képzés 2006 májusának első napjaiban sikeresen lezárult és a tanulók 60 százalékos aktív részvételi arányával felülmúlt minden várakozást. A hallgatói lemorzsolódás ezzel a nemzetközi e-learning trendekhez viszonyítva alacsony maradt, ráadásul az általában nehéznek tartott tesztet a tanulók több mint 90 százaléka eredményesen oldotta meg, így a képzésre jelentkezők közül 2587 részesültek oklevélben.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium 2006 februárjában a Coedu Távoktatási Kft. segítségével távoktatási formában speciális képzést indított önkormányzati munkatársak számára, mely április végén egy online vizsgával zárult. Az e-közigazgatással kapcsolatos gyakorlati útmutató az önkormányzatok munkatársai számára című képzést alapos igényfelmérés előzte meg, melynek során több mint 100 önkormányzat, valamint közel 200 önkormányzati alkalmazott adta meg technikai, infrastrukturális adottságaira vonatkozó adatait. A kérdőívekben emellett a képzés iránt érdeklődők tanulási preferenciáira és a tananyaggal kapcsolatos előzetes ismereteire kérdeztek rá, melynek eredményeként a Coedu Távoktatási Kft. által elkészített tananyag nagymértékben támaszkodhatott a konklúziókból leszűrhető elvárásokra.

A képzés során a tanulók elsajátították a jelenlegi és jövőbeni munkájukhoz szükséges, az e-közigazgatással és a szélessávú elektronikus kommunikációval kapcsolatos ismereteket. A képzés tartalma alapvetően nem informatikai, leginkább az önkormányzatokat volt hivatott támogatni, azok napi tevékenységét segíteni. Alapvető célja egy olyan program megalkotása volt, melynek segítségével a résztvevők elsajátíthatják a szélessávú elektronikus kommunikációval kapcsolatos ismereteket, mint például: e-közigazgatás, e-kormányzat, elektronikus aláírás, hitelesítés, ügyfélkapu, a szolgáltató önkormányzat hatékonyságát növelő eszközök, kommunikációs üzenetek készítése, ügyintézési módszerek, monitoring, tárgyalási technikák, internetes távoktatással és a szélessávval kapcsolatos tudnivalók.

Az átadott tudás minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy a GVOP 4.4.2 pályázat (Szélessávú hálózat önkormányzatok általi kiépítésének támogatása Magyarország üzletileg kevésbé vonzó településein) jelenlegi nyertesei eredményesen lássák el vállalt feladataikat, a jövőbeni pályázókat pedig olyan információkkal látta el, amely elengedhetetlen lesz számukra a sikeres pályázáshoz és a hatékony ügymenet megszervezéséhez.

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: A vállalkozások közel kétharmada tervez fejlesztést

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozás többsége, 61 százalék tervez valamilyen beruházást a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Beruházási szándék szempontjából a top helyen egyértelműen az IT fejlesztések állnak, de közel minden ötödik kkv gondolkodik gépek, illetve gépjárművek beszerzésében is. Az eredményekből az is kiderül, hogy az informatikai fejlesztések nem a munkaerő kiváltása miatt várhatók, hanem éppen azoknál a cégeknél jellemző a technológiai szintlépés, ahol előre láthatóan nem csökken a dolgozók létszáma.

2024. augusztus 15. 15:14

AGV-k: a vezeték nélküli evolúció

Ismerje meg, hogyan emelték a HMS Networks a vezeték nélküli technológiákban szerzett szakértelme és az Anybus termékei a Mercedes-Benz vezető nélküli szállítórendszer (AGV) flottáját egy magasabb szintre.

2024. április 22. 09:55

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32