A Microsoft támogatja a magyar közoktatásban dolgozók informatikai továbbképzését

forrás Prim Online, 2006. augusztus 21. 14:21
Idén augusztus 21. és 23. között tizedik alkalommal rendezi meg a Microsoft tanár-továbbképző kurzusát a Budapesti Műszaki Egyetemen. A továbbképzés célja, hogy minél több általános és középiskolákban dolgozó informatikatanár tudjon élni a számítástechnika nyújtotta előnyökkel, és ezen tudását a tanórákon is kamatoztatni tudja, színesebbé, jobban demonstrálhatóvá, ezáltal érthetőbbé téve a tananyagot.
Az idei rendezvényre mintegy 500 főt várnak a szervezők, a résztvevők nagyjából 65 százaléka lesz tanár, a többiek az iskolák rendszergazdái közül kerülnek majd ki, és külön szekcióban, testreszabott tematika alapján sajátíthatják el az informatikai infrastruktúra menedzsmentről összeállított továbbképzés anyagát. Az idei program egy újdonsággal is bővül, most lesz ugyanis először lehetőség arra, hogy a résztvevők laborgyakorlaton próbálják ki frissen megszerzett elméleti tudásukat.

Idén is lesz majd alkalom az előadások után az előadókkal, szakértőkkel személyesen szűk körben konzultálni, mivel, a tapasztalatok szerint, ilyen körülmények között a résztvevők sokkal nyíltabban kérdeznek.
Kulcsszavak: oktatás Microsoft-hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32