Új lendülettel folytatódik a BSA Nagyvizit kampánya

forrás Prim Online, 2006. szeptember 18. 08:25
Új lendülettel folytatódik a BSA Nagyvizit kampánya, amelynek keretében a szervezet eddig több száz magyarországi kis- és középvállalatot látogatott meg. A szervezet pontosan egy éve indította el kampányát, amely során értékes tapasztalatokat szerzett a magyarországi kis- és középvállalatok szoftverhasználati szokásairól.
A látogatások során a szervezet szakértői elsősorban a kis – és középvállalatok, valamint kiválasztott intézmények szoftvergazdálkodási gyakorlatával kapcsolatban tesznek fel kérdéseket, tájékoztatják a vállalatvezetőket az illegális szoftverhasználattal járó kockázatokról, és a hiányosságok esetén javaslatokat tesznek azok kijavítására.

A szervezet az eddigi tapasztalatokat több száz látogatás és vállalatvezetői interjú, valamint közel 3.000 kielemzett szoftvernyilvántartás alapján vonta le. A látogatások tapasztalatai azt mutatják, hogy a kis – és középvállalatok vezetőinek többsége nincs tisztában a legális szoftverhasználatot szabályozó magyarországi törvényekkel, rendelkezésekkel, nem ügyel arra, hogy a vállalat belső rendelkezései megakadályozzák az alkalmazottak illegális szoftverhasználatát, és – bár 40 százalékuk nyilvántartja a licencelt szoftvereit – a megvizsgált 2.800 szoftvernyilvántartásból mindössze 0,5 % fel meg a nemzetközileg elfogadott normáknak. A sikeresebb és nagyobb körültekintéssel vezetett cégek a szoftverrel kapcsolatos kérdéseket is jobban kezelik, és ők támogatják leginkább, hogy a BSA határozottan lépjen fel az illegális szoftvert használó cégekkel szemben.

A látogatások következő hullámában a BSA elsősorban azon vállalatok szoftverhasználati szokásaira lesz kíváncsi, akik eddig nem válaszoltak a szervezet megkeresésére, teljessé téve ezzel a felmérésbe eddig bevont vállalatok körét. A látogatások ezentúl az ország egész területére kiterjednek. A BSA a látogatások folytatásától azt reméli, hogy csökken az illegális szoftverhasználatból eredő – az egész társadalmat érintő - kár.

Magyarországon a 42 %-os szoftverillegalitási arány* az iparágnak évente több mint 22 milliárd forint kárt okoz**, 10 %-kal történő csökkentése pedig 155 milliárd forint bevételt eredményezne a gazdaság számára. A csökkentés több mint 100 milliárd forinttal növelné az iparág helyi forgalmát, és további 31 milliárd forint adóbevételt jelentene az államnak, valamint közel 2.500 új számítástechnikai munkahelyet teremthetne.***

* Az illegális szoftverhasználat által okozott kárra vonatkozólag egyes sajtótermékekben a közelmúltban helytelen adatok jelentek meg.
** Az IDC egész világra kiterjedő felmérése, 2006. május
*** IDC Gazdasági Hatástanulmánya, 2005. december

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32