Szoftver ellenőrzi a festmények eredetiségét

Genda Csongor Zoltán, 2006. október 16. 21:28
Holland kutatók kifejlesztettek egy olyan szoftvert, amely alkalmas az eredeti festmények felismerésére és azok megkülönböztetésére a hamisítványoktól.
A hollandiai Maastricht egyetem szakemberei Authentic névre keresztelték a programot, mely képes a művész életén végigvonuló periódusok behatárolására is, azaz a szoftver azt is megmondja, hogy hozzávetőlegesen mikor készülhetett az általa megvizsgált kép. Az Authentic apró mozaikpontokra osztja fel a festményt, kielemzi és összehasonlítja egymással azok színvilágát, figyelembe veszi az ecsetvonásokat, valamint a vászon típusát is. A szoftver jelenleg Vincent Van Gogh alkotásait ismeri, mivel a szakemberek leginkább az ő képeivel dolgoztak. A tesztek során például megvizsgálták a holland posztimpresszionista művész 1885-1890 között készült festményeit, minek utána megállapították, hogy az ezen időszakban keletkezett képeket mindinkább a kontúrok kihangsúlyozását célzó kiegészítő színek használata jellemzi. "Úgy gondolom, hogy minden egyes alkotó rajta hagyja festményein láthatatlan kézjegyét"- nyilatkozta Igor Berezhnoy, az egyetem egyik kutatója.
Szerinte ugyan a program nem helyettesítheti a műértőket, azonban minden bizonnyal óriási segítséget jelenthet majd a számukra.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32