Hurokátengedés a Hungarotel hálózatában is
Az NHH közleményében ismerteti: azt várja a hurokátengedés feltételeink javításától, hogy ezt követően az alternatív szolgáltatók új ajánlatokkal jelennek majd meg a piacon, bővítve ezzel a fogyasztók által igénybe vehető szolgáltatások körét.
A most kihirdetett referencia hurokátengedési ajánlat (RUO - Reference Unbundling Offer) a JPE szolgáltatók azon havi és egyszeri nagykereskedelmi díjait, illetve szolgáltatásnyújtási feltételeit tartalmazza, amelyeken a jogosult szolgáltatók igénybe vehetik a teljes és részleges hurokátengedést, valamint az úgynevezett helyi bitfolyamszolgáltatást, azaz azokat a nagykereskedelmi szolgáltatásokat, amelyek révén a helyi hálózattal nem rendelkező szolgáltatók is szélessávú szolgáltatásokat tudnak nyújtani.
A közlemény szerint az új hurokátengedési ajánlatok nyomán javulnak a helyi hálózattal nem rendelkező szolgáltatók nagykereskedelmi szerződéses feltételei, s ezáltal erősödhet a verseny a szélessávú szolgáltatások kiskereskedelmi piacán, így immáron a Hungarotel szolgáltatási területén is.
A hurokátengedéssel az alternatív szolgáltatók számára lehetővé válik, hogy bővítsék szolgáltatásaikat, és kedvező ajánlatokkal új előfizetőket nyerjenek meg. A fogyasztók számára pedig megszűnhet annak kényszere, hogy az alternatív szolgáltatások igénybevétele mellett, valamelyik nagy (JPE) szolgáltatóval is szerződéses kapcsolatban kelljen állniuk.
A jelentős piaci erejű szolgáltatónak - a Hungarotel mellett a Emitelnek, az Invitelnek, a Magyar Telekomnak és a Monortelnek – a tanács 2005-ös határozata alapján kellett beadnia a RUO-ajánlatát, amelyeket a tanács többszöri hiánypótlás, majd új beadásra kötelezés után fogadott el. A korábbi határozattervezeteket az érintett szolgáltatók véleményezhették, az NHH tanácsa pedig ezek figyelembevételével hozta meg végleges döntését.
Kapcsolódó cikkek
- Megvehetik az Avayát - új kommunikációs menedzser változat
- Meghaladta az 1,1 milliót a szélessávú előfizetések száma
- Szünetelő internet-szolgáltatás a XI. kerületben és Budaörsön
- Száz lakosra több mint száz mobiltelefon jut
- Márciusban is folytatódott a szélessávú előfizetések számának gyors növekedése
- Ericsson: három lábon állás a stratégia
- Megnyílt Bukarestben a CERF
- Avaya: One-X Portal és vállalati üzleti folyamatokat segítő CEBC
- Allround-szoftver grúz mobilszolgáltatónál
- NHH - újabb lépések a hátrányos hűségszerződések ellen
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.