Lezárult a nemzetközi programozóverseny közép-európai regionális döntője

OTS - Cégvonal, 2006. november 21. 10:00
2006. november 17-19. között - immár harmadik alkalommal - a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) került megrendezésre az ACM  ICPC(Assiociation for Computing Machinery International Collegiate Programming Contest) nemzetközi programozóverseny közép-európai regionális döntője.
A versenyt először 1970-ben rendezték meg a texasi Baylor egyetem helyi rendezvényeként, és azóta a világ legnagyobb programozóversenyévé nőtte ki magát: idén 84 országból több mint 5600 csapat nevezett be rá. A 2007 tavaszán, Tokióban megrendezésre kerülő döntőben a világ 75 legjobb csapata vehet részt. A közép-európai regionális döntő lebonyolítását az előző évekhez hasonlóan a Magyar Villamosmérnök- és Informatikushallgatók Egyesülete (MAVE) segítette, a verseny helyszíne a BME Hallgatói Számítógép Központja (HSZK) volt. A szükséges szervereket a BME Számítástudományi és Információelméleti Tanszéke biztosította, a technológiai háttér zavartalan működéséért Golda Bence és a HSZK munkatársai feleltek. A rendezvény szakmai támogatója a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT).  A két főszervező az előző évekhez hasonlóan idén is Benedek Balázs és Haidegger Tamás volt.

Az idei regionális döntőben 63 csapat vett részt, amelyek tagjai a környező országokból: Ausztriából, Csehországból, Horvátországból, Lengyelországból, Szerbiából, Szlovákiából, Szlovéniából, valamint Magyarországról érkeztek. A meghívott csapatok a saját egyetemi és országos válogató versenyeken legjobban szereplők közül kerültek ki. 2006. október 29-én négy helyszínen párhuzamosan rendezték meg a magyar országos előválogatót. A központi helyszín a BME-n volt, a szervezési munkákat szintén a MAVE segítette. Az országos nyertes a 45 induló csapatból az ELTE egyik egysége lett, megelőzve négy BME-s társaságot.

A verseny szabályai mindhárom fordulóban megegyeznek: a háromfős csapatoknak 5 óra áll rendelkezésükre a 8-12 angol nyelven megfogalmazott algoritmuselméleti feladat megoldására. A megoldásokat egy külön erre a célra készített számítógépes rendszeren keresztül kell beküldeniük, amely azonnal ellenőrzi ezek helyességét. Azonban minden csapatnak csak egyetlen számítógép áll rendelkezésére, ez tovább nehezíti a versenyzők dolgát. A cél minél több feladatot minél rövidebb idő alatt helyesen megoldani, ugyanis a feladatbeadásig eltelt időt is figyelembe veszik az értékeléskor. A csapatok az esetleges versennyel kapcsolatos kérdéseiket is ezen a
rendszeren keresztül tehetik fel a zsűrinek.

A 31. regionális döntő november 17-én délután kezdődött a regisztrációval. Másnap 10 órakor került sor a hivatalos megnyitó ünnepségre a BME E épületében. Dr. Péceli Gábor, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja és az NJSZ elnöke köszöntötte a vendégeket. A versennyel párhuzamosan megrendezésre kerülő 2. Közép-európai Innovációs Találkozó keretében ezután a Holografika Kft. és a Graphisoft Zrt. képviselőinek ismeretterjesztő előadásai hangzottak el. 12 és 13 óra között a BME R épületében próbaversenyre került sor, amelynek során a versenyzők megismerkedhettek a feladat beadására és belső kommunikációra szolgáló keretrendszerrel. A délután során dr. Schmideg Iván professzor, illetve a Morphologic Kft. és a SZTAKI képviselői további érdekes témákról tartottak előadásokat. November 20-án reggel pontosan 9 órakor kezdődött a verseny. Az automatizált kiértékelő-rendszernek köszönhetően a csapatok edzői és kísérőtanárai a számukra fenntartott különteremben folyamatosan nyomon követhették a verseny állását. A feladatokat idén is dr. Marx Dániel, a zsűri vezetője dolgozta ki.

Vasárnap este a Hotel Milleniumban került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjkiosztóra. Az első helyen a varósi egyetem egyes számú csapata végzett (Warsaw Eagles), 10 példát oldottak meg helyesen a 11-ből a rendelkezésre álló öt óra alatt. A varsói egyetem másik két csapata futott be még a dobogóra, azonban a szabályok értelmében (egy egyetemről csak egyetlen csapat juthat tovább) az első és a 4. helyezett wroclawi egyetem (UniWroc1) csapata utazhat tavasszal Tokióba a döntőre. A legeredményesebb magyar csapat az ELTE egyes számú egysége volt (A), akik a 12. helyezést érték el. A legjobb BME-s csapat 16. lett.

Az eseményről bővebb információ
Kulcsszavak: verseny BME

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36