Pénteken nyílik Budapesten a Mobil Show 2006
A Mobil Show 2006 rendezvény látványos színpadi programokkal és interaktív bemutatókkal átfogó képet ad a hagyományos beszéd alapú szolgáltatások mellett mind szélesebb körben megjelenő multimédiás választékról, a videotelefóniáról, a mobilinternetes alkalmazásokról, és a mobil Tv-ről éppúgy, mint a mobil parkolási rendszerről.
A kiállítás mindhárom napján kivételes show elemeket is láthat a nagyközönség a Hooligans együttes lemezbemutató koncertjétől, Korda György bemutató póker partyján át a TV2 Megatánc versenyzőiig vagy Carmen&Camille-ig, a kanadai tv énekverseny győzteséig.
A szombati napon a Mobil Show színpadán hirdetik ki a Nokia Mobilfilm Fesztivál nyerteseit. Vasárnap pedig új szépségkirálynővel is gazdagabbak leszünk, hiszen a közönség szavazatai alapján ekkor kerül átadásra a Miss Mobil Show 2006 fődíja.
Az esemény szakmai fővédnöke, Hidasi István, a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsának tagja szerint is „jelentős eseménynek ígérkezik a Mobil Show, hiszen fontos szerepe lehet abban, hogy a hatalmas sebességű technológiai fejlődés által elérhető új szolgáltatások közelebb kerüljenek a felhasználókhoz. Az NHH piacélénkítő elvárásai is közel esnek a kiállítás célkitűzéseihez.”
Kapcsolódó cikkek
- I. Electronic Arts Játék Fesztivál az INFOmarket - Mobil Show-n
- Több mint tízmillió mobiltelefon-előfizetés
- Deepfish: új mobil-böngésző a Microsofttól
- Európában először: Olaszországban tilos mobilt használni tanórán
- VoIP adapter mobiltelefonokhoz
- A nagyközönség választja ki az év mobiltelefonjait
- Mobillal növelik a születések számát
- MMS-es szépségverseny a budapesti Mobil Show 2006-on
- Mobil Show Budapesten
- Biztonsági öveket ki-, mobilokat bekapcsolni!
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
2025-ben is farag az inflációból a Vodafone
A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között
Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.
Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól
Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.