Panasonic-fotóverseny: Magyarországról érkezett a legtöbb pályamunka

forrás Prim Online, 2006. december 19. 12:38
A Panasonic Batteries december elején választotta ki és hozta nyilvánosságra a 2006. október 31-én zárult versengés győztesét. A magyar fotósok kivételes lelkesedéssel és motivációval vágtak bele a feladatba: összesen 8648 pályamű érkezett be, mellyel Magyarország Európában is a legaktívabb fotós országként került ki a versenyből.
A májusban útjára indított pályázatnak teret adó www.photo-award.com weboldalon a rekordmennyiségű feltöltött kép mellett sok hasznos fotós tipp és információ érte el az érdeklődő látogatókat.

A verseny több izgalmas hónapon keresztül jutott el a végső fázisba, mialatt a Panasonic Batteries vezető munkatársaiból és profi fényképészekből álló szakértő zsűri választotta ki minden országban a havi nyerteseket, a verseny végén pedig a három fődíjast.

A magyarországi első helyezet Klajkó Dóra lett, aki a „Lisztes fiú” című képével érdemelte ki a Panasonic Batteries ’2006. Legjobb Amatőrfényképésze’ díját, és részt vehet egy fantasztikus New York-i utazáson. A gimnáziumi tanuló Dóra fiatal kora ellenére határozottan nyilatkozott a kép megszületéséről: „Mindig is érdekelt az ember és az anyag kapcsolata, az anyag mozgásának bemutatása a képeken”. A fiatal fotóstehetség megjegyezte: elsősorban a kompozíció és a technika tökéletesítése volt a cél a kép megalkotása során. Dóra még nem járt New Yorkban, és izgatottan várja, hogy elfoglalhassa szállását a világhírű Waldorf Astoria Hotelben, valamint hogy részt vegyen a Panasonic Batteries által szervezett városnézésen. Természetesen a szórakozás sem maradhat el: egy Broadway show előadásra is meghívást kapott a díjazott. Mindezek mellett hab a tortán, hogy Dóra részt vehet a Luis Castaneda – 1994. legjobb Latin-Amerikai fotósa – által tartott tanfolyamon is.

A második helyezett Moldován Márk lett „Mozgásban 2” című képével, míg a harmadik helyen Munkácsi Imre végzett „A mélység szerelmese” című alkotásával. Ők ketten egy-egy kitűnő minőségű digitális fényképezőgépet nyertek díjazásul, a hónap legjobb fotóit beküldő pályázók pedig egyéb értékes Panasonic Batteries ajándékokat kaptak a társaságtól. A Panasonic magyarországi kommunikációs partnere a Corpus Communications volt.
Kulcsszavak: verseny fotó Panasonic

Digicam ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

Örökíts meg minden téli pillanatot a LAMAX új akciókameráival

Három új akciókamerával frissítette kínálatát a LAMAX. Kompakt és strapabíró kialakításuk és mellékelt kiegészítők révén az új akciókamerák minden terepen megállják helyüket. A kamerák a csomagolásban megtalálható vízálló tokkal a havas és vizes kalandok közben is jól teljesítenek, a tokokkal akár 40 méteres mélységig merülhetünk velük. Ugyanakkor a LAMAX W9.2 és a LAMAX 10.2 modellek esetén a kameraváz is vízálló, így tok nélkül 12 méteres mélységig is bírják a víz alatt.

2024. december 3. 13:35

A Sony bejelenti második generációs zászlóshajóját, az Alpha 1 II fényképezőgépet

A Sony bemutatja a második generációs Alpha 1 II zászlóshajóját, egy új full frame, tükör nélküli, cserélhető objektíves fényképezőgépet, amelyet a Sony legmodernebb AI feldolgozóegységével működik. A fényképezőgép körülbelül 50.1 megapixel (MP) effektív felbontású érzékelővel rendelkezik, akár 30 fps sebességgel, AF/AE-követéssel képes elsötétedésmentes sorozatfelvételt készíteni, torzításmentes zárral van ellátva, és továbbfejlesztette a képtisztaságot a közép- és magastónusok érzékenységénél. 

2024. november 21. 20:54

Az új Sony objektív nagy felbontást, gyönyörű bokeh-t és fejlett autofókuszt kínál

A Sony bejelentésével új utat tör: az FE 28-70mm F2 GM prémium E-bajonettes objektív a teljes zoomtartományban nagy, F2-es rekesznyílással büszkélkedhet, így gyönyörű bokeh-t, nagy felbontást és egyedülálló autofókuszt biztosít állóképekhez és videófelvételekhez, nem beszélve a prímobjektívek minőségével vetekedő élességről és kontrasztról. 

2024. november 21. 19:31

Susan Meiselas nyerte az Outstanding Contribution to Photography díjat

Susan Meiselas kapja a Sony World Photography Awards 2025 rangos Outstanding Contribution to Photography díját, az elmúlt öt évtizedben a médiára gyakorolt hatásának elismeréseként. A mélyen elkötelezett megközelítése miatt ünnepelt Meiselas erőteljes munkásságot hozott létre, és a dokumentarista fotográfiáról alkotott elképzeléseit az emberek közösségükben való éleslátó ábrázolásával bővítette. 

2024. november 12. 19:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32