2007 februárjában csökkennek a mobil végződtetési díjak

forrás Prim Online, 2006. december 20. 12:40
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa nem fogadta el a szolgáltatók által benyújtott költségmodelleket és kihirdette a 2007. február 2–től érvényes mobil végződtetési díjakat. Eszerint a Magyar Telekom/T-Mobile-nak a hálózatába irányuló vezetékes és mobil hívások végződtetési díját a jelenlegi átlagosan 27,17 Ft/percről 23,17 Ft/percre, a Pannonnak percenként 29,44 Ft-ról 24,44 Ft-ra, a Vodafone-nak pedig 32,61 Ft/percről 26,16 Ft/percre kell csökkentenie, jelentette be az NHH kedden.
Az NHH a következő három évre szóló határozatával kiszámíthatóvá és átláthatóvá teszi a piaci folyamatokat, és fokozatosan megszünteti a jelentős piaci erejű szolgáltatók által alkalmazott díjak közötti különbséget, mondta Pataki Dániel, az NHH elnöke. Mint mondta, az NHH folytatja a végződtetési díjak 2005-ben megkezdett következetes csökkentését és ezzel teret ad a vezetékes- és mobiltelefon-szolgáltatás fogyasztói árának további mérséklődéséhez.

Az NHH Tanácsa október elején tette közzé határozatát, amelyben kimondta, hogy 2009 január elsejére három lépésben mindhárom magyarországi mobilszolgáltató hálózatában költségalapú szintre kell csökkenteni a szolgáltatók közötti elszámolás alapját jelentő nagykereskedelmi végződtetési díjat.

A tanács októberi határozata alapján a szolgáltatóknak 40 nap állt rendelkezésükre, hogy beadják saját költségmodelljüket, bizonyítandó, hogy költségalapú díjuk eltér a tanács által megállapítottól.

A napszaktól független költségalapú végződtetési díj az NHH költségmodellje szerint percenként 16,84 Ft.

A három szolgáltató közül saját modellt a T-Mobile és a Vodafone adott be, de ezeket a tanács szakmai hibák miatt nem tudta elfogadni, így az októberben már jelzett díjakat hirdeti ki a mostani ármegállapító határozatával.

A végződtetési díjak 2007. február 2-án, majd ezt követően 2008. és 2009. január elsején csökkennek. Az NHH Tanácsa által megállapított költségalapú díj alapján a Magyar Telekom/T-Mobile-nak minden alkalommal 14,74 százalékkal, a Pannonnak 16,99 százalékkal, a Vodafone-nak pedig 19,77 százalékkal kell csökkentenie a hálózatában alkalmazott végződtetési díjat.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2025-ben is farag az inflációból a Vodafone

A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.

2024. december 16. 14:58

Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei

Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.

2024. december 12. 18:13

Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között

Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.

2024. december 11. 18:04

Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól

Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.

2024. december 11. 14:56

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32