A World Wide Web konzorcium tagja lett a Műegyetem

Kovács Attila, 2007. január 16. 12:18
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - a Villamosmérnöki és Informatikai Kar gesztorálásával - ebben a hónapban belépett a World Wide Web konzorciumba (W3C).
A W3C-t 1994-ben hozták létre, legfontosabb céljai között a webes technológiák fejlesztésének koordinálása, szabványok kidolgozása, valamint az új műszaki megoldások megismertetése és elterjesztése szerepelnek. A W3C-tagság a következő előnyökkel jár: a tagok első kézből, másoknál korábban értesülnek a webes technológiákra vonatkozó stratégiai döntésekről, részt vehetnek a döntések előkészítésében és meghozatalában, valamint a webes technológiák, szabványok és szolgáltatások fejlesztésében. Az előnyök nagy részét azonban csak akkor lehet kihasználni, ha az illető tag ténylegesen részt vesz a közös munkában, azaz a tagság a lehetőségek és jogok mellett kötelezettségeket és munkát is jelent.

A BME az első a hazai egyetemek közül, amely oktatási és kutatás-fejlesztési színvonalának növeléséhez a W3C-tagság nyújtotta lehetőségeket is ki akarja használni. A tagság létrejöttéhez

* az Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék,
* az Elektronikai Technológia Tanszék,
* a Híradástechnikai Tanszék,
* a Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék,
* a Számítástudományi és Információelméleti Tanszék,
* a Szociológia és Kommunikáció Tanszék, valamint
* a Távközlési és Médiainformatikai Tanszék

járultak hozzá, mert ezek a tanszékek a W3C tevékenységében részt kívánnak venni. Rajtuk kívül azonban a BME összes szervezeti egysége hozzáférhet azokhoz a tudnivalókhoz, amelyek a W3C-tagokat megilletik, sőt be is kapcsolódhatnak a W3C tevékenységébe. A Műegyetem képviselője a W3C Tanácsadói Testületében Hanák Péter.
Kulcsszavak: W3C k+f oktatás BME

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32