ISO szabvány lesz a PDF

Kiss Ádám Zoltán, 2007. január 29. 19:43
Az Adobe Systems az eddig is kimondatlan iparági szabványnak minősülő PDF formátumot az ISO rendszer szerint is engedélyeztetni tervezi.
A PDF természetesen már ma is igen elterjedt, és sokoldalú képességei miatt vélhetően még hosszú karrier előtt áll. A megoldás egyes részleteit, például a dokumentumok archiválásáról szóló részeket már levédették, de a PDF mint teljes, egységes formátum még nem került nemzetközi szabványosításra. A vállalat szerint itt korántsem elvből kezdi meg a hosszadalmas eljárást. A cég világszerte működő kormányzati szervektől kapott visszajelzéseket, miszerint például az államháztartási, nyilvántartási rendszerekben sokkal szívesebben alkalmaznák a PDF formátumot, ha rendelkezne a hivatalos ISO minősítéssel. Felmerült a Flash szabványosítása is, de az Adobe szerint ez még nem időszerű, mivel a szoftver olyan gyorsan változik és bővül. A PDF ezzel szemben egy meglehetősen stabil formába jutott, és az utolsó változtatások után a nemzetközi szabványügyi hivatal elé kerülhet. A minősítést a tényleges felhasználói csoportok képviselőiből összeálló tanács is segíti, ebben rész vesznek az üzleti élet és a kormányzatok delegáltjai is. Az ISO minősítés megszerzése várhatóan 1-3 évet vesz majd igénybe.
Kulcsszavak: ISO pdf szabvány Adobe

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!

Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.

2024. december 19. 16:28

Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra

Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.

2024. december 19. 14:55

A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében

A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.

2024. december 19. 10:09

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32