A román IT-iparág rohamos fejlődése a kalózprogramoknak köszönhető

Genda Csongor Zoltán, 2007. február 5. 08:45
Traian Basescu, Románia elnöke Bill Gates országukban való látogatásakor kijelentette, hogy a román IT-iparág leginkább a kalózszoftverek gyors terjedésének köszönheti azt a látványos fejlődést, amin az elmúlt években keresztülment.
A redmondi konszern alapítója múlt héten azért utazott Bukarestbe, hogy részt vegyen a Microsoft Globális Terméktámogató Központ (GTSC) felavatásán. Látogatása során Traian Basescu államfővel is találkozott, aki elmondta, hogy Románia IT-ipara most nem tartana ott, ahol tart, ha nem terjedtek volna olyan nagy számban az országban a kalózszoftverek, főleg a kalóz Windowsok. "Az illegális másolatok révén a mi tehetséges fiataljainknak lehetőségük nyílt betekintést nyerni a számítógépek és a szoftverek világába, s úgy látom, hogy az IT-iparág rohamos fejlődése is ezen kalózprogramoknak köszönhető"- nyilatkozta Traian Basescu. Bill Gates megilletődve fogadta az államfő szavait, azonban nem volt hajlandó kommentálni az elhangzottakat.
Szakértők szeint a Romániában forgalomban lévő szoftvereknek mintegy 70%-a illegális másolat.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36