Számadó újdonságok: virtuális könyvelő és menedzsmentrendszerek
A kiállítás egyik újdonsága az egyszerű bérezési mechanizmust alkalmazó cégek számára ajánlott Bér Light megoldás. A kisvállalkozások számára érdekes a virtuális iroda, amellyel cég munkatársai és külsős könyvelője egy közös rendszerben tudnak együttműködni, jobb információáramlással, pontosabb adatokkal. A középvállalatok pedig, amelyek már rendelkeznek alapvető ügyviteli, vállalatirányítási rendszerekkel a SZÁMADÓ Menedzsementrendszerekkel léphetnek tovább. A SZÁMADÓ elsősorban hazai kkv-knak nyújtja szolgáltatásait, és az informatikai megoldások mellett könyvelési tanácsadással, valamint - segítve az állandó erőforráshiánnyal küzdő magyar cégeket – a megnyíló pályázati pénzekhez való hozzájutásban is segítjük ügyfeleinket.
„Szülőként gyakran tapasztaljuk – néha meglepődve, néha mosolyogva – hogy a gyerek nem hülye, csak kicsi. Egy kisvállalatot egy nagyhoz hasonlítva tapasztalhatjuk, hogy a működésének a lényege, logikája, folyamatai nagyon hasonlóak. A különbség, hogy a nagy cégnél több ember látja el ugyanazokat a feladatokat” – mondja Kornis György, a SZÁMADÓ Kft. ügyvezetője. „A kisvállalkozásoknál – miközben emberi és egyéb erőforrásai szűkre szabottabbak – ugyanazok a feladatok jelentkeznek, mint egy nagy cégnél, és ugyanúgy szükségük van naprakész információra a zavartalan működéshez. A SZÁMADÓ virtuális iroda és Menedzsmentrendszerek is azt a célt szolgálják, hogy a kis és közepes méretű cégek ugyanolyan a naprakész és pontos információk alapján működhessenek, mint amilyet a nagyvállalati megoldások már évek óta hirdetnek.”
Bér Light-tal könnyedén
Az idei év újdonsága a SZÁMADÓ Bér Light terméke. A megoldás alapja, hogy a bérelszámolás sok vállalkozó és könyvelő rémálma, nem csak a fizetendő terhek súlya, hanem a rendszer bonyolultsága miatt is. Egy szabályozott nagyvállalatnál általában sokféle jogcímen fizetnek a dolgozóknak, de a hazai kis- és középvállalkozók igyekeznek egyszerűen, a lehető legkevesebb adminisztrációval megoldani a feladatot. Az ő igényeiket elégíti ki a SZÁMADÓ Bér Light, amelyet a leggyakrabban használt bérelszámolási feladatokra készítettek fel, és ára is a kis cégek és könyvelőirodák pénztárcájához szabott.
A Bér Light a régóta sikeres SZÁMADÓ-06 bér- és munkaügyi rendszeren alapul, annak leggyakrabban használt elemeit tartalmazza, telepítése és használata rendkívül egyszerű. A Bér Light kiválóan együttműködik a többi kisvállalati megoldással és a Light termékekkel, és a vállalkozás igényeinek változásával továbblépési lehetőséget biztosít a SZÁMADÓ-06 bér- és munkaügyi rendszerre, amelyhez opcionálisan jelenléti ív modul is kapcsolható.
Kisvállalatoknak: virtuális iroda
Kisvállalkozások és velük együttműködő könyvelőirodák számára ajánlja a SZÁMADÓ a könyvelő, bér- és ügyviteli megoldásokra alapozott virtuális irodát, amely egy rendszerbe kapcsolja a belső munkatársakat és a külső könyvelőcéget. Segítségével hatékonyan oszthatják meg a feladatokat a belső és külső, különböző képzettségű munkatársak között, és közös rendszer használatával sokat javul az információk pontossága, naprakészsége.
Rengeteg olyan kisvállalkozás létezik, amely még nem tud főállású könyvelőt alkalmazni a könyvelés felelősségteljes munkájára, vagy ha igen, akkor az alacsonyabb képzettséget igénylő adatrögzítést is neki kell elvégeznie. Külsős könyvelőcég esetén viszont óhatatlan az állandó eltérés a könyvelés és a belső nyilvántartás adatai között.
A SZÁMADÓ virtuális iroda koncepciója egyesíti az állandóan jelenlevő belsős könyvelő, és a szakértő, rugalmasan mozgósítható külső könyvelőiroda előnyeit, egy rendszerbe kapcsolja a belső munkatársakat és a külső könyvelőcéget, így az iktatást, adatrögzítést, számlázást, könyvelést, utókalkulációt és egyéb feladatokat megoszthatjuk közöttük.
A SZÁMADÓ virtuális irodájában:
ˇ számos folyamat automatizálható, tehát csökken az élőmunka-szükséglet
ˇ optimalizálható a feladatmegosztás a külső és belső munkatársak között
ˇ a szaktudást nem igénylő feladatokat az olcsóbb bérű, operatív munkatársak végzik
ˇ megvalósul az információk naprakészsége
ˇ a vezetés, a könyvelés és az adminisztráció is a számára lényeges kimutatásokat, listákat láthatja
ˇ megszűnik a többszörös adatrögzítés, gyakorlatilag nullára csökken az eltérő rendszerekből fakadó adategyeztetések ideje
ˇ az események ellenőrzött folyamatok mentén zajlanak, ami a minőségbiztosítási követelményeknek is messzemenően megfelel
ˇ támogathatja a minőségbiztosítási rendszerek bevezetését is
ˇ az alapbizonylatok nem kerülnek ki a vállalkozástól, így azok bármikor előkereshetőek (beleértve a garancia érvényesítéséhez szükséges számlákat)
ˇ a bizonylatok teljesen ellenőrzött úton haladnak, ami kellően megbízhatóvá teszi a folyamatokat, és megteremti a céges dokumentumkezelés alapjait, valamint egyértelművé teszi a felelősségi kérdéseket
ˇ továbbfejlődési lehetőséget biztosít a cég növekedése esetén (áttérés belső könyvelésre, integrált ügyviteli rendszer, CRM, projektkezelés…)
Középvállalatoknak: Menedzsmentrendszerek
A közepes méretű vállalkozások egyre gyakrabban szembesülnek azzal a problémával, hogy akkor tudnak hatékonyan működni, ha az ügyviteli rendszer integráltan átfogja a cég működésének egészét, értékes információkat szolgáltatva a vezetés számára. A SZÁMADÓ Menedzsmentrendszerek több, mint számlázás, több, mint könyvelés, több, mint ügyvitel, és több, mint vállalatirányítás… célja, hogy a szervezet teljes működését lefedve naprakész információt adjon a pénzügyek állásán túl a külső és belső folyamatok, projektek státuszáról, és segítse a cég menedzselését és vezetését.
Elemei:
- eseménykezelés: projekt és folyamatkezelés
- dokumentumkezelés
- ügyfélkapcsolat-kezelés, azaz CRM
Bármely szervezet működésének alappillérei az ügyfelek, a dokumentumok, és folyamatok, illetve projektek – ezeket az igényeket szolgálják ki a SZÁMADÓ Menedzsmentrendszerek. Az eszközök a pénzügyi, ügyviteli alaprendszerre épülnek rá, és szorosan összefüggenek egymással, sőt átfedések is lehetnek közöttük, attól függően, hogy az adott cégnél melyik a lényegesebb funkció, illetve honnan indult ki a megvalósítás.
Kapcsolódó cikkek
- A rEVOLUTION Iroda ++ 7.1 az e-adóbevallást is támogatja
- A rEVOLUTION Iroda ++ 7.1 az e-adóbevallást is támogatja
- Microsoft Gold Certified Partner lett a rEVOLUTION
- Termelésirányítás Pályázati forrásból
- 6 ország, 90 cég: XAPT szerződés Microsoft Dynamics AX-re
- Újabb Microsoft elismerés a rEVOLUTION-nek
- HostLogic: SAP-ban az élen
- Az Oracle megkezdi az Oracle E-Business Suite 12. verziójának forgalmazását
- Kereskedelmi banki ügyvitel Microsoft Dynamics AX-en
- Tízmilliós LIBRA Szoftver támogatás a Gödöllői Királyi Kastélynak
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.