Kóka János nem fogadja el az elektronikus hírközlési törvény módosításának javaslattervezetét
"Felkérem a társtárcák jogszabály-előkészítőit is a tervezet alapos újragondolására. Nem támogatok semmiféle olyan törvénymódosítást, amely az alkotmányban biztosított szabadságjogokat sérti" - mondta Kóka János. Hozzátette: "A minisztérium határozottan ki fog állni a bűnüldözési és nemzetbiztonsági érdekek és a személyi szabadságjogok egyensúlya mellett".
"Újra megvizsgáltatom, hogy a vonatkozó EU ajánlás milyen változtatásokat tesz kötelezővé, de minden változtatásnak széles körű szakmai egyetértésen kell nyugodnia és az alkotmányban biztosított szabadságjogok sérelme nélkül kell megvalósulnia. Felkérem a Nemzeti Hírközlési Tanács (NHIT) elnökét, hogy még a közigazgatási és társadalmi egyeztetés megkezdése előtt végezze el a tervezet szakmai kontrollját" - tette hozzá Kóka János.
A GKM elvárja a törvény-előkészítőktől, hogy a tervezet módosításánál vegyék figyelembe az NHIT, az adatvédelmi biztos és a társadalmi szervezetek ajánlásait.
A törvénymódosítás a nyilvánosan elérhető elektronikus szolgáltatások nyújtása, illetve a nyilvános elektronikus hírközlő hálózatok szolgáltatása keretében előállított vagy feldolgozott adatok megőrzéséről szóló 2006/24/EK uniós irányelv hazai jogrendbe történő átültetését szolgálja. Az irányelv célja az adatmegőrzésre vonatkozó tagállami rendelkezések harmonizálása, hogy ezek az adatok rendelkezésre álljanak súlyos bűncselekmények kivizsgálása, felderítése és üldözése céljából.
A miniszter elmondta: az elektronikus információ szabadságról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően az elektronikus hírközlésről szóló törvénytervezet is felkerült a tárca honlapjára annak érdekében, hogy a különböző társadalmi és szakmai szervezetek kifejthessék véleményüket a módosuló szabályozással kapcsolatban.
Kóka János hangsúlyozta, hogy az Eht. tervezet módosítása nem lehet alkotmánysértő és nem veszélyeztetheti a személyi szabadságjogokat. A tervezet közigazgatási egyeztetése éppen azt a célt szolgálja, hogy az aggályos rendelkezéseket kiszűrje és megfelelően korrigálja. Ennek során a nemcsak a közigazgatási szervektől és az adatvédelmi biztostól beérkezett, összesen mintegy hatvan észrevételt kell figyelembe venni, hanem a civil szervezetektől érkezett jelzéseket és észrevételeket is - tette hozzá Kóka János.
A GKM tájékoztatása szerint a tárcák közti egyeztetés hétfő reggel folytatódik.
Kapcsolódó cikkek
- MS munkahelyi telefonok új generációja
- Mobil tévézésben még elsők lehetünk
- A digitalizáció esélyt ad az új médiapolitikára
- Digitális híradó az Alföld TV-n
- MTE- kerekasztal az audiovizuális média-szolgáltatási irányelvről
- Kétségek a Galileo finanszírozása körül
- NHH - újabb lépések a hátrányos hűségszerződések ellen
- GKM: a mobilkoncesszió meghosszabbításának feltétele a szélessávú lefedettség növelése
- Törvénymódosítás az e-kereskedelemről és a spamről
- Több mint tízmillió mobiltelefon-előfizetés
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
2025-ben is farag az inflációból a Vodafone
A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között
Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.
Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól
Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.