Szegényebb lett a CPU-k világa, búcsúzik a Transmeta
A lassuló modellfrissítés és a nagy PC-gyártók érdeklődésének hiánya megingatta a cég pénzügyi egyensúlyát, így már két évvel ezelőtt elhatározták, kiszállnak ebből az üzletágból. Most elérkezett a vég, a cég hivatalosan is megszűnt CPU-gyártónak lenni, és japán, valamint tajvani érdekeltségein irodák sorát zárja be és elbocsát közel 100 alkalmazottat. Ez nagyjából évi 23 millió dollár megtakarítást eredményezhet, és ebből a Transmeta megpróbálja átformálni magát egy IP-portfolió alapú üzleti szereplővé. Bár a vállalat sohasem volt igazi nehézsúlyú gyártó, végleges eltűnése mindenképpen a felhasználók választási lehetőségeinek beszűkülését, és az Intel illetve az AMD pozícióinak így ármeghatározási gyakorlatának megerősödését jelenti.
Kapcsolódó cikkek
- A Transmeta feladja, ha nem talál partnereket
- A Transmeta kivonul a mikroprocesszor-piacról
- Új Transmeta processzor, csökkentett bevételi tervek
- Az első hordozható PC Efficeon TM8800 lapkával
- Az első hordozható PC Efficeon processzorral
- Januárban érkeznek a 90 nm-es Efficeon lapkák
- Az első Efficion alapú hordozható PC
- Új részletek a Transmeta Efficeonról
- Efficeon: A Transmeta nagy visszatérése?
- Új Transmeta-lapka szeptemberben
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.