Újoncok a februári vírustoplista élén
Malware, adware és trójai vírusok a lista második felében
Az év második hónapjában a negyedik helyet a Netsky.P néven is ismert malware, a Win32/Netsky.Q szerezte meg, amely elektronikus levelek csatolmányaként tejed, de ugyanígy képes hálózatokon, valamint megosztott alkalmazásokon belül is megsokszorozni önmagát. A Netsky kórokozók családjának tagjai minden idők egyik legnagyobb veszélyforrását jelentik, ezt mutatja az is, hogy a legkorábban felfedezett NetskyQ megjelenése óta eltelt egy évben folyamatosan tartják magukat a legelterjedtebb vírusok TOP10-es listáján. A lista ötödik helyén egy key-logging képességekkel rendelkező trójai, a Win32/PSW.QQRob található, amely figyelemmel kíséri a felhasználó aktivitását, miközben érzékeny adatokat – például jelszavakat – gyűjt össze róla.
A lista végén két adware-t – a Win32/Adware.Borant és a Win32/Adware.180Solutionst – találunk, amelyek pop up ablakokon keresztül fertőzik meg a számítógépeket. Februárban a sereghajtók szintén trójai vírusok (a Win32/Rjump.A, a Win32/TrojanDownloader.Delf.BEN és a Win32/TrojanProxy.Dlena), amelyek átlagosan a fertőzések 1,14 százalékáért voltak felelősek.
- A NOD32 antivírus rendszer gyártója, az Eset Software havonta elkészíti a legelterjedtebb internetes kórokozók top tízes listáját. A vírusstatisztika alapját a vállalat ThreatSense.Net vírusfigyelő rendszere képezi, amelynek különlegessége, hogy – a NOD32 felhasználók önkéntes adatszolgáltatásának köszönhetően – az e-mailekben terjedő vírusok mellett a böngészés közben a számítógépekre került kórokozókat is listázza.
Kapcsolódó cikkek
- Piacvezető itthon a NOD32
- "Virus Bulletin 100%" díjat kapott a VirusBuster Professional
- Open- és StarOffice makróvírus minden platformra
- A Sicontact megkapta Ausztriát is
- Még nem fertőzött a PC-je? Kattintson ide, és az lesz...
- Trójaiak a márciusi vírustoplista élén
- Néha még a rekordtartó is hibázik
- Vistán is a NOD32 a leggyorsabb
- NOD32 2.7 magyarul is
- NOD32: 2006 legjobb vírusirtója
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!
Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.