Webkettes bűnüldözés
Az egyik nagy port felkavaró videón az FBI - a szövetségi rendőrség - két tagja látható, amint intézkedés közben kegyetlenkedik egy gyanúsítottal. Több százezren látták a felvételt, a két FBI-alkalmazott pedig a YouTube-nak köszönhetően igencsak kellemetlen helyzetben találta magát. Nem ez az egyetlen ilyen eset - egyre több rendőr igyekszik azonban megfordítani a trendet és a bűnüldözés szolgálatába állítani a webkettes alkalmazásokat.
Először a kanadai rendőrség lépett: tavaly az Ontario állambeli Hamiltonban egy hiphop koncerten verekedés tört ki és egy fiatal férfi meghalt. A gyilkosság lehetséges szereplőit megörökítő biztonsági kamerafelvételt felrakták a rendőrségi honlapra, az egyik munkatárs, Jorge Lasso azonban feltöltötte a YouTube-ra is, gondolván, hogy a fiatalok körében rendkívül népszerű portálon többre jutnak a 72 másodperces anyaggal.
A felvételt több mint 35 ezren látták, a tettes pedig két héten belül meg is került. Igaz, magától jelentkezett, Lasso szerint azonban ebben nagy szerepe volt a YouTube útján "kibővített nyilvánosságnak."
Miután kattant a bilincs a tettes csuklóján, Lasso eltávolította a felvételt a YouTube-ról, de egy másolat továbbra is látható a fájlmegosztón. A Der Spiegel című hamburgi hetilap honlapján megjelent cikk szerint ez jól mutatja a webkettes nyilvánosság árnyoldalát, az ilyen felvételek ugyanis sérthetik az áldozatok, a vétlen résztvevők, de még a bűnözők személyiségi jogait is.
A tavalyi eset óta már több súlyos bűntény tisztázódott a YouTube segítségével, Jarrard Copeland amerikai rendőr Arkansas államból pedig továbbfejlesztette a módszert: a MySpace nevű közösségi portálon ugyancsak biztonsági kamerák felvételeit felhasználva személyes oldalt hozott létre egy ismeretlen bűnözőről, aki január óta sorozatban rabolja ki az arkansasi bankfiókokat.
A nyitólapra belépve felcsendül a Rendőrakadémia című vígjátéksorozat főcímzenéje, a háttérkép dollárkötegeket ábrázol, a "magamról" című rovat pedig a Do You Know Me? (Ismersz engem?) kérdéssel indul. A bemutatkozásból kiderül például, hogy "mindig kis kaliberű pisztolyt használok", és "a nyakamon és az alsó állkapcsomon feltűnő sebhely látható." Copeland hivatalos felhívásban szólítja fel a honlap látogatóit, hogy akinek bármilyen információja van a rablóról, értesítse a rendőrséget.
A fotótárba a biztonsági kamerák felvételeinek állóképeiből készült válogatás, és Copeland mindegyikhez apró kommentárt is írt. Az egyik szerint "ezen a képen a Fort Smith-i bankot rámolom ki éppen - nagyon menő vagyok".
Copeland nem bőszíteni, hanem elfogni akarja a bankrablót, bár könnyen lehet, hogy ha "kellően felidegesítik a képek, hibát követ el és lekapcsolhatjuk". Egyébként pedig "aki ismeri a tettest, a képekről felismeri, és remélhetőleg fel is hívja a rendőrséget" - mondta el a rendőr őrmester.
A bankrabló még szökésben van, Copeland ötlete viszont hatalmas siker: néhány hét alatt 700 barátra lelt a MySpace-profil. A közösségi portál felhasználói nem fukarkodnak a dicsérettel, és többeket annyira magával ragadott az ötlet, hogy nagyüzemben továbbítják a körözési felhívást, függetlenül attól, hogy Arkansasban élnek-e vagy sem. Így például az egyik hozzászóló megjegyezte, hogy "Mindenkivel kerestetni fogom, akit csak ismerek New Yorkban. Nem menekülhet a gazember."
Kapcsolódó cikkek
- A Szallas.hu-val indul a YouTube Magyarországon
- Indul a magyar YouTube
- Óriási siker a Putyint rács mögött ábrázoló fiktív YouTube-videó
- Az olasz miniszterek Twitteren keresnek munkatársat
- Az amerikai elnök 45 percig élőben válaszolt a YouTube-felhasználók kérdéseire
- Elavulttá válnak a munkaerő toborzására és megtartására használt hagyományos módszerek
- Feltörték a Microsoft YouTube csatornáját?
- Internet Hungary - Néhány éven belül visszaeshet a közösségi oldalak látogatottsága
- Nem elégséges a kisgyermekek védelme az internetes közösségi hálózatokon az Európai Bizottság szerint
- Digitális forradalom zajlik a filmkészítésben
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.