Sikeresen tesztelték a nemzetközi domaineket

Milkovits Gábor, 2007. március 11. 08:10
Az ICANN bejelentette, hogy sikeresen végrehajtotta a latin ábécétől eltérő karaktereket tartalmazó, úgynevezett nemzetközi domain nevek tesztelését.
A hír azért igen fontos, mert abban az esetben, ha nem sikerül megoldást találni a nemzetközi domainek alkalmazására, az internet könnyen részekre szakadhat. Jelenleg a domainek kizárólag a latin abc 36 betűjét, valamint a kötőjelet tartalmazhatják, amit más írásmódot alkalmazó kultúrákban, például Kínában vagy az arab világban sokan sérelmeznek. Ha technikai, vagy netán részben politikai okok miatt meghiúsulna a nemzetközi domainek bevezetése, akkor valószínűleg lennének olyan országok, ahol ennek ellenére ragaszkodnának a saját nyelvükön írt internetcímekhez. Ezek azonban csak a helyi gyökérszervereken (DNS) működnének, azaz a világháló menthetetlenül szétesne, vagy legalábbis lennének a nagy egésztől elzárt részei.

A domaineket kezelő non-profit szervezet, az ICANN tesztelője, Lars-Johan Liman a sajtónak elmondta, hogy a próba során semmilyen rendellenességet nem tapasztaltak a DNS szerverek működésében. Fontos azonban megjegyezni, hogy egyelőre csak a szerverkörnyezetet utánozták, vagyis a valódi végfelhasználói tapasztalatok szemszögéből egyelőre nem vizsgálták a nemzetközi domaineket.
Kulcsszavak: ICANN domain

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32