A Magyar Telekom vezetője a megszorításokról

MTI Sajtóadatbank, 2007. március 13. 08:21
A megszorító intézkedések közvetett hatásai fokozottabban érintik a Magyar Telekomot (MT), és általában a távközlési szektort, mint más iparágakat - mondta Christopher Mattheisen, a társaság elnök-vezérigazgatója hétfőn sajtóbeszélgetésen Budapesten.
Úgy vélte, hogy az emberek szűkösebb anyagi helyzete miatt számolni lehet némi csökkenéssel a telekommunikációra fordított kiadásaiknál. Az elnök-vezérigazgató utalt arra, hogy a havi kiadásokat tekintve Magyarországon a nyugat-európai átlaghoz képest arányaiban több mint dupláját, mintegy 5 százalékot költenek az emberek távközlésre, internetre.

Christopher Mattheisen a megszorító intézkedések közvetlen hatásai közül a szolidaritási adót emelte ki. Az MT mindezek ellenére is milliárdos nagyságrendű nyereséggel számol 2007-ben - fűzte hozzá. Kifejtette: a cég pénzügyi helyzete elég stabil ahhoz, hogy az akvizíciós politikán ne kelljen változtatni. A vállalat továbbra is érdekelt cégek felvásárlásában belföldön és a régióban egyaránt.

Az elnök-vezérigazgató konkrétumokat nem árult el. Csak annyit mondott, hogy olyan növekedési potenciállal rendelkező társaságok jöhetnek számításba, amelyekkel a vállalatcsoporton belüli szinergiák még inkább kihasználhatók. Christopher Mattheisen a tavalyi év felvásárlásai közül az iwiw.hu kapcsolat-fenntartó internetes portált emelte ki pozitív példaként.

A cégstratégiába jól illeszkedő honlap 1,7 millió ember adatait, képeit tartja nyilván, ez a tartalom felveszi a versenyt bármely nemzetközi hasonló internetoldallal. Az MT kamatoztatni kívánja adta az iwiw portál adta lehetőségeket - hangoztatta az elnök-vezérigazgató. Megjegyezte, hogy a jövőbeni felvásárlásoknál ideálisnak azt tartja, ha társaságuk inkább kevesebb, de nagyobb cégekre összpontosít, minthogy sok kisebbet szerezzen meg. Az MT montenegrói vállalata kapcsán megjegyezte, hogy a cégnél zajló vizsgálat neheze lezajlott, de még nem lehet tudni, hogy meddig tart.
Kulcsszavak: +céginfo Magyar Telekom

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32