Könyvviteli hiányosságok a Dellnél

Kiss Ádám Zoltán, 2007. március 30. 20:34
A Dell is megerősítette, hogy könyvelésében hiányosságokra derült fény, az amerikai tőzsdefelügyelet is vizsgálódik.
A gondok mértékére utalhat, hogy a Dell már bejelentette, az ügyben indított belső vizsgálat lezárulásáig nem teszik közzé éves pénzügyi jelentésüket, ami az eredeti időpont csúszását jelenti.

A vállalat közleménye szerint az ügyet vizsgáló bizottság már most számos könyvelési hibát, kötelességmulasztást fedezett fel. A könyvelésért felelős két vezető, Kevin Rollins vezérigazgató és Jim Schneider pénzügyi igazgató a múlt hónapban távozott a cégtől. A Dell kijelentette, hogy a jelenlegi eredmények alapján még nem tudják megbecsülni a szóban forgó összegeket. Tény, hogy a Friedman Billings Ramsey elemzőcég már tavaly kritizálta a Dell könyvelési gyakorlatát, különösen a garanciális szolgáltatásokkal kapcsolatos szokatlan megoldásokat.

A vállalat eredetileg április 3-ig nyújtotta volna be éves pénzügyi jelentését, melyre igen kíváncsi a piac és a befektetők, hiszen az elmúlt évben a cég jelentős piacvesztést szenvedett el, és elvesztette piacvezető szerepét az asztali gépek szektorában. A jelentés határidejét most meghosszabbították április 18-ig, a tőzsdefelügyelet (SEC) pedig évekre visszamenő vizsgálatot indított, a vállalatvezetés ezzel párhuzamosan megtiltotta felsővezetőinek a cég részvényeivel történő kereskedést, míg legalább saját belső jelentésüket meg nem kapja a SEC.
Kulcsszavak: +céginfo Dell

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36