Budapesten az internet atyja
MTI Sajtóadatbank, 2007. április 3. 08:17
Az internet szabadsága volt a téma a Mindentudás Egyetemén hétfőn este, az előadó nem más mint Dr. Vinton Grey Cerf, a világháló működésének alapját jelentő TCP/IP szabvány kidolgozója, a Google alelnöke.
Az internet atyjaként számon tartott Dr. Vinton Cerf a Magyar Telekom vezérkarával ebédelt hétfőn. A vállalattól származó információk szerint a zártkörű eseményen az internet jövőjéről és a médiafogyasztási szokások átalakulásáról folyt az eszmecsere, illetve szó esett az új internetes alkalmazásokban és a mobilkommunikációban rejlő lehetőségekről is.
Vinton Cerf 1943-ban született Amerikában. Matematika szakon végzett, majd 1972-ben PhD-fokozatot szerzett számítástechnikai tudományokból a Los Angeles-i California Egyetemen. A hetvenes években meghatározó szerepe volt az internet működésének alapját képező TCP/IP protokoll kidolgozásában. Nevéhez fűződik egyebek mellett az első kereskedelmi e-mail rendszer is. 1992-ben ő volt az Internet Society (ISOC) nevű világszervezet alapítója és első elnöke. Jelenleg a bolygóközi kommunikáció szabványán dolgozik, 2005-től pedig a Google alelnöke.
Dr. Vinton Cerf hétfőn este a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Telecom által alapított Mindentudás Egyetemén tartott előadást Az internet szabadsága címmel. A Mindentudás Egyetemén dr. Cerf bemutatta, miként fejlődött az internet 35 év alatt társadalom-, politika- és gazdaságformáló tényezővé, és megvilágította a világháló erejét, demokratizáló szerepét. Az internet szabadságával kapcsolatban szó esett az illegalitás és a titoktartás kérdéseiről, illetve az információ sérthetetlenségének és az információáramlás kontrollálhatóságának problémájáról is.

Kapcsolódó cikkek
- 122 millió európai az interneten
- Növekvő net-populáció egész Európában
- A britek neteznek a legtöbbet
- Növekvő netcenzúra világszerte
- A fiatal nők neteznek a legtöbbet Nagy-Britanniában
- Adatlopástól félnek az internetezők
- MTA és T-Mobile: újabb mobiltársadalom-kutatási kötet
- Cyberbullying: Az új típusú támadás főként a tizenéveseket célozza
- A kormány támogatja a digitális írásbeliség elterjedését
- Magyarországon 60-70 százalékos a digitális analfabéták aránya
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
2024. december 21. 13:49