250 millió weblap közül 4,2 millió fertőzött

forrás Prim Online, 2007. április 10. 14:17
A Webroot által március végén kiadott átfogó felmérés szerint globális átlagban a vállalatok 43%-a szenvedett már anyagi veszteséget az internetes kártevők miatt. A State of Internet Security jelentés rávilágít a nem megfelelő védelem súlyos jogi és pénzügyi következményeire, de javaslatokat is tesz arra, hogyan erősíthető meg az intézményi adatvédelem.
A probléma súlyosságát jelzi, hogy az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) számára a kibernetikus bűnözés elleni küzdelem a terrorizmus elleni fellépés és a kémelhárítás után a hármas számú prioritássá lépett elő. A Webroot automatikus elemző rendszere, a Phileas szerint a világ összes weboldala közül 1,7% rejt valamilyen kártevőt.



Nem tűnik nagynak ez az arány?

Akkor fordítsuk le abszolút számokra: 250 millió weblap közül 4,2 millió fertőzött. Ebből 3 milliót a tavalyi évben fedeztek fel (!)
A nemrég még nagyon fejlettnek és kifinomultnak tartott fertőzési eljárások és trükkök mára teljesen közönségesekké váltak. A "fejlődés" tehát igen gyors. Ugyanakkor a cégek kétharmadának nincs informatikai biztonsági vészforgatókönyve.
A leginkább aggasztó jelenség az, hogy a cégek negyedénél veszett már el vagy került illetéktelenekhez bizalmas információ kémprogramok (spyware-ek) tevékenysége következtében.
A vállalatok 39%-ánál fordult már elő trójai fertőzés, 24%-uk hálózatára jutott be valamilyen rendszerfigyelő program és egyötöde vált a céges weblapra belépni kívánó ügyfelek eltérítésének (pharming) vagy egy billentyűzetfigyelő program (keylogger) tevékenységének az áldozatává.
Az egyre fokozódó fenyegetés ellenére a világ számítógépet használó vállalatainak ötöde még csak vírusvédelemmel sem rendelkezik.
Kulcsszavak: Webroot security vírus

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

2024. november 26. 20:37

Idén is keresi a digitális szakma női példaképeit az IVSZ és a WiTH

2024. november 22. 16:40