Az NHH megkönnyíti a hűségszerződések felmondását
Mivel a határozott idejű szerződés keretében való díjcsomagváltás, illetve szerződésfelmondás feltételei (általában a kötbérfizetési kötelezettségek) és a szerződés ideje alatt kínált kedvezmények egyaránt eltérőek, ezért a hatóság mindig csak egyedi esetekben tudja a feltételek indokoltságát és arányosságát vizsgálni.
A tanács a „Nyilvános telefonhálózathoz helyhez kötött hozzáférés lakossági, illetve nem lakossági felhasználók számára” kiskereskedelmi piacok elemzése során mind az öt egykori monopolszolgáltatót jelentős piaci erejű (JPE) szolgáltatónak minősítette. Az Emitel, Hungarotel, Invitel, Magyar Telekom és Monortel cégekre, mint JPE szolgáltatókra a tanács a fogyasztók indokolatlan megkülönböztetésének tiltása mellett további két kötelezettséget is kirótt. Ez utóbbi két kötelezettség az előző (2005-ben) hozott határozatban is szerepelt. Ezek szerint továbbra is kötelező marad a közvetítőválasztás biztosítása és tiltott lesz az indokolatlanul magas díjak alkalmazása. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az érintett szolgáltatók az elkövetkező években, éves átlagban nem emelhetik az adott évben mért fogyasztói áremelkedésnél nagyobb mértékben az egyszeri bekapcsolási, illetve a havi előfizetési díjat.
A határozattervezetet az érintettek a Hírközlési Értesítőben való megjelenést követő huszadik napig véleményezhetik. A konzultációt követően a tanács a véglegesített határozatot megküldi az Európai Bizottságnak, és egyetértés esetén a végleges határozatot kihirdeti.
Kapcsolódó cikkek
- KSH: az első negyedévben nőtt a széles sávú internet előfizetés
- Meghaladta az 1,1 milliót a szélessávú előfizetések száma
- Szünetelő internet-szolgáltatás a XI. kerületben és Budaörsön
- Száz lakosra több mint száz mobiltelefon jut
- MS munkahelyi telefonok új generációja
- Márciusban is folytatódott a szélessávú előfizetések számának gyors növekedése
- NHH - újabb lépések a hátrányos hűségszerződések ellen
- Több mint tízmillió mobiltelefon-előfizetés
- A szabályozás hatására olcsóbb lett az ADSL-szolgáltatás
- Nyilvános meghallgatás a 2008-ban lejáró GSM-koncessziók miatt
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
2025-ben is farag az inflációból a Vodafone
A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között
Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.
Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól
Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.