Vita a Vodafone marketingjéről

forrás Prim Online, 2007. április 26. 11:21
A Vodafone folytatja a közvetlen párbeszédet érintettjeivel, a második terület a felelős marketing volt. A projekt stratégiai és tanácsadói feladatait a Braun & Partners látja el.
Az érintetti párbeszéd második állomásán közel 15 szervezet, hatóság, médium - egyebek mellett a Nemzeti Hírközlési Hatóság, Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, a Gazdasági Versenyhivatal, a Corvinus Egyetem marketing tanszéke, a Magyar Reklámszövetség, a Magyar Marketing Szövetség, az Önszabályozó Reklám Testület - képviselői vitatták meg a Vodafone felső vezetésével a marketing tevékenységének problémáit, kihívásokat, lehetőségeket, feladatokat és a kívánatos fejlesztési irányokat.

A párbeszédben részt vevő szervezetek többek között jelezték, hogy hasznos lenne nagyobb figyelmet fordítani a fogyasztói tudatosság növelésére és a komplex szolgáltatáscsomagokkal kapcsolatos információ könnyebb megértésére. A résztvevők támogatták, hogy a Vodafone, más országokbéli leányvállalatainak gyakorlatához hasonlóan a fogyatékkal élők, nehezen olvasók és látók számára külön termékeket és eszközöket fejlesszen ki, valamint felmerült annak a kérdése is, hogy támogasson olyan átfogó iparági kutatást, amely segíti a teljesebb ügyfél kommunikációt. Javaslat merült fel, hogy a jövőben az Önszabályozó Reklámtestület szervezésében iparági együttműködés alakulhatna egy mobilkommunikációs etikai kódex kidolgozására a Reklámszövetség bevonásával.

Nigel Thorpe, a Vodafone Magyarország Vállalati Kapcsolatok igazgatója – aki Beck György vezérigazgató és más Vodafone vezetők mellett vett részt az eseményen – a kerekasztal-beszélgetést így értékelte: „A Vodafone számára a bizalom különösen fontos. Tudjuk, nem csupán azzal kell megszereznünk és megtartanunk érintettjeink bizalmát, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújtjuk, hanem azzal is, hogy figyelemmel hallgatunk, és megpróbáljuk érintettjeink véleményét beépíteni felelős működésünkbe. Határozott szándékunk, hogy a párbeszédet más témákban is folytatjuk, és a dialógusokat rendszeressé tegyük.”
Kulcsszavak: marketing Vodafone-hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32