Nem megfelelő megoldás az EU-nak a Microsoft feldarabolása

Kiss Ádám Zoltán, 2007. május 8. 21:06
Jóllehet az Európai Unió versenyügyi tanácsosa felvetette a vállalat feldarabolásának kérdését, a szakértők szerint ez nem hozna igazi megoldást.
Az EU és a Microsoft máig sem felhőtlen viszonyában felmerült a cég feldarabolásának lehetősége. Ezt Neelie Kroes versenyügyi biztos vetette fel, miután úgy látja, hogy a cég kibújik a törvények betartása alól. Az elkeseredett kijelentés azonban nem jelent indítványt, és ezt ma már a Microsoft több részére osztásáért küzdők sem tanácsolják. Érdekes módon ugyanis az amerikai vizsgálat során idáig jutó tisztviselők is lebeszélnének egy ilyen megoldásról. A Clinton kormányzat alatt tényleges lépéseket tettek a vállalat több részre bontása érdekében, hogy a piaci túlsúlyt megbontsák. A 2001-ben George W. Bush elnökmegválasztása után nagyon gyorsan lezáruló vizsgálatot vezető tisztviselők szerint ez nem járható út. Az EU gyakorlata sem emellett szól, még soha egyetlen vállalatot sem daraboltak fel uniós követelésre. A jelek szerint nem marad más eszköze az EU-nak, mint a jogi aprómunka, ha saját szabályzóit érvényesítené szeretné.
Kulcsszavak: EU jog Microsoft

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32