2,5 milliárd dolláros kínai megrendelést kapott a Nokia
Milkovits Gábor, 2007. május 12. 09:43
A Nokia megkapta a cég eddigi történetének legnagyobb értékű, 2,5 milliárd dolláros egyszeri készülék-megrendelését a kínai China Postel mobilforgalmazótól.
Elemzők szerint a piac sajátosságait figyelembe véve a rendelés akár egyszerre 20 millió darab mobiltelefonra is vonatkozhat, ami azért a világ második legnagyobb mobilpiacának számító Kínában sem csekély mennyiség. A finn mobilóriás 1998 óta, azaz közel tíz év alatt ennek kevesebb, mint a kétszeresét, 37 millió készüléket értékesített a világ legnépesebb országában. A térség és általában a fejlődő világ rendkívül fontos a mobilágazat számára: az összes mobiltelefon mintegy 65%-át ezeken a piacokon értékesítik az idén, ráadásul miközben nyugaton 2002 óta csupán 62%-kal nőttek az eladások, a fejlődő régiók forgalma megháromszorozódott. A Nokia éppen itteni stabil pozíciójának köszönheti, hogy tavaly és az idei első negyedévben még tovább tudta növelni piaci részesedését, miközben a második legnagyobb Motorola úgy döntött, hogy az árverseny miatt inkább fokozatosan kivonul a legolcsóbb tömegtelefonok piacáról.
A Nokia a legutóbbi forgalmazási adatok szerint a kínai piac 35%-át birtokolja, ami néhány százalékkal több, mint globális részesedése. Ez annak fényében igen jónak számít, hogy Európával és Észak-Amerikával ellentétben itt meg kell küzdenie az olcsó helyi gyártók konkurenciájával is.
A Nokia a legutóbbi forgalmazási adatok szerint a kínai piac 35%-át birtokolja, ami néhány százalékkal több, mint globális részesedése. Ez annak fényében igen jónak számít, hogy Európával és Észak-Amerikával ellentétben itt meg kell küzdenie az olcsó helyi gyártók konkurenciájával is.
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Kyndryl Magyarország elnyerte a 2024-es Great Place To Work minősítést
A Kyndryl, a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója büszkén jelenti be, hogy Magyarországon elnyerte a Great Place To Work minősítést. A rangos elismerés kizárólag azon alapul, hogy a jelenlegi munkatársak mit mondanak a Kyndrylnél szerzett tapasztalataikról. A Great Place To Work a munkahelyi kultúra, a munkavállalói élmény és a vezetői magatartás globális elismerése, amely bizonyítottan piacvezető bevételt, a munkavállalók megtartását és fokozott mértékű innovációt eredményez.
2024. december 17. 11:33