Évi 40 milliárd dolláros veszteséget okoz a szoftverkalózkodás
Milkovits Gábor, 2007. május 16. 08:54
Az IDC legfrissebb felmérése szerint tavaly éves szinten mintegy 40 milliárd dollár értékben került hamis szoftver a felhasználókhoz.
Ez azt jelenti, hogy a számítógépekre telepített szoftvereknek több mint a harmada származik illegális forrásból. Ugyanakkor néhány fejlődő piacon van előrelépés, Kínában például 10, Oroszországban pedig 7 százalékkal csökkent a kalózszoftverek aránya 2005-hoz képest. Összességében a 102 vizsgált ország közül csupán 13-ban nőtt a szoftverkalózkodás, míg 62-ben, ha viszonylag csekély mértékben is, de mérséklődött. A kínai folyamat azért is ígéretes, mivel a távol-keleti ország PC-piaca eközben robbanásszerűen növekszik, és már most a második helyen áll az amerikai mögött.
Az illegális szoftverek által okozott kár ugyanakkor több mint 5 milliárd dollárral, azaz mintegy 15%-kal nőtt tavaly az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ami egyúttal munkahelyek ezreinek kiesését is jelenti az informatikai szektorban. Robert Holleyman, a Business Software Alliance (BSA) elnöke szerint az illegális szoftverek terjedésének visszaszorításához még több munkára és beruházásra van szükség, ez azonban hosszabb távon megtérül.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
2024. december 21. 13:49