Forintosított szellemi tőke

Fekete Gizella, 2000. január 26. 21:14
Közel egymilliárd forintos árbevétellel - az előző évihez képes 30 százalékos növekedéssel - zárta az 1999-es évet az IQSoft Rt., és az idei terveiben is ez az arány szerepel - hangzott el az idén tízéves fennállását ünneplő cég sajtótájékoztatóján.
A bevétel 60 százaléka a megalakulásuk óta alaptevékenységüknek számító, megrendelésre végzett alkalmazásfejlesztésből és ezzel összefüggésben szoftverfejlesztési technológiák átadásából származott. Szellemi produktumaik iránt tőlünk nyugatabbra is érdeklődnek - többek között a finn Nokia számára fejlesztenek szoftvereket -, a fenti kapcsolataikból származó export tavaly összbevételük mintegy 10 százalékát adta. Munkájuk nemzetközi elismerésének tekintik, hogy a részt vevő két magyar cég egyikeként az EU V. keretprogramjában elfogadott, tudásmenedzsment-tematikájú "SILK" (System Integration via Logic and Knowledge) projektben koordinátorként vesznek részt.

A szolgáltatások után jövedelmezőségi listájuk második helyén 1999-ben is a termékforgalmazás volt. Tavaly az OLIB könyvtár- és dokumentumkezelő csomag felhasználói között megjelent a Magyar Posta, a Híf és a MNB, és újabb négy helyen vezették be a saját fejlesztésű - elsősorban brókerek, alapkezelők számára készült - IQ PMS-t, így a negyedszázadnyinál alig több potenciális felhasználók fele (13) már ezt használja. A fejlesztés alatt lévő többnyelvű és többdevizájú változattal külföldi piacokat is megcéloznak. A Rational (szoftverfejlesztési ciklust támogató) termékcsalád értékesítésből származó bevételük növekménye is 50 százalék.

A tavaly óta a KFKI holdinghoz tartozó, de önállóan gazdálkodó, saját korábbi tevékenységét folytató cég - mivel a KFKI-nak nincs oktatási üzletága - az 1999-es összbevétel közel 6 százalékát hozó oktatás területén az idén komoly növekedésre számít.

A Samsung új okosórája mélyreható betekintést kínál egészségügyi állapotunkról

A Samsung bejelentette okosóra termékcsaládja új tagjának bevezetését.  A júniustól Magyarországon is kapható Galaxy Watch FE készülékkel még több felhasználó férhet hozzá a vállalat fejlett és átfogó, jóllétet szolgáló élményéhez. A Galaxy Watch FE a Galaxy Watch úttörő hardverteljesítményét és fejlett egészség- és fitneszmegőrző funkcióit stílusos és tartós kialakítással ötvözi. Az új okosóra ideális lehet mindazoknak, akik széleskörű ismeretekkel javítanának általános egészségi állapotukon és jóllétükön.

 

2024. június 16. 13:55

Nyártól Net-Coach-ok segítik az NMHH céljait

2024. június 15-én sikeres záróvizsgát tettek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola közös kezdeményezésével indult Újmédia Pedagógia ösztöndíjas felnőttképzési program hallgatói. A Net-Coach-programban az NMHH a magyar pedagógusokkal összefogva olyan tudásközösséget épít, amely segít az iskoláknak és a családoknak megérteni az újmédia világát és sikeresen megküzdeni a digitális élet kihívásaival.

2024. június 16. 12:20

Megfizethető 4K monitorok IPS panelekkel a fokozott termelékenységhez és szórakozáshoz

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 10:38

Az AOC bemutatja a 27 hüvelykes U27B3A és U27B3AF modelleket

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 07:39

Az első Galaxy Watch FE okosórán is elérhetővé válik a Samsung továbbfejlesztett egészségfigyelő technológiája

A Samsung bejelentette okosóra termékcsaládja új tagjának bevezetését.  A júniustól Magyarországon is kapható Galaxy Watch FE készülékkel még több felhasználó férhet hozzá a vállalat fejlett és átfogó, jóllétet szolgáló élményéhez. A Galaxy Watch FE a Galaxy Watch úttörő hardverteljesítményét és fejlett egészség- és fitneszmegőrző funkcióit stílusos és tartós kialakítással ötvözi. Az új okosóra ideális lehet mindazoknak, akik széleskörű ismeretekkel javítanának általános egészségi állapotukon és jóllétükön.

 

2024. június 16. 07:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30