Száz lakosra több mint száz mobiltelefon jut
A forgalmazásban részt vevő, azaz az utolsó három hónapban hívást vagy SMS-t indító, illetve fogadó feltöltéses, valamint az előfizetéses kártyák száma áprilisban 9 millió 384 ezerre emelkedett az egy hónappal korábbi 9 millió 382 ezerről.
A forgalmazásban részt vevő ügyfelek száma alapján az év negyedik hónapjában a Pannon piaci része a márciusi 33,57 százalékról 33,74 százalékra nőtt. Ugyanekkor a T-Mobile piaci részesedése 44,85 százalékról 44,75 százalékra, a Vodafone részesedése pedig 21,58 százalékról 21,51 százalékra csökkent.
Magyarországon a 900 MHz-es GSM szolgáltatás 1994 tavaszán indult be, miután 1993-ban a Pannon és a T-Mobile (akkor Westel 900) elnyerte a 15 évre szóló koncessziót. A két szolgáltató ügyfélszáma 1999-ben érte el az 1 milliót, azaz ekkor 100 magyarországi lakosra mintegy 10 mobiltelefon jutott.
1999-ben a magyarországi mobilosok összesen 1,6 milliárd percnyi hívást kezdeményeztek a mobilhálózatokból, míg 2006-ban ez a forgalom már meghaladta a 11,8 milliárd percet.
1999-ben jelent meg a magyar piacon harmadik szolgáltatóként a Vodafone. Az akkori pályázaton mindhárom szolgáltató megszerezte a GSM mellett a DCS (1800 Mhz-es) koncessziót is.
2000-ben az immár háromszereplős piacon az ügyfélszám közel a duplájára nőtt és december végén a felhasználók száma már meghaladta a 3 milliót. A piac a következő években is gyorsan bővült, 2001-ben, 2002-ben is közel 2-2 millióval nőtt az ügyfélszám és 2002 végére a mobilszolgáltatást Magyarországon már közel 6,9 millióan használták.
2003 végén a 3 szolgáltató ügyfeleinek száma már meghaladta a 7,9 milliót, egy évvel később pedig a 8,7 milliót.
2004. május elsején, Magyarország uniós csatlakozásával egy időben vált lehetségessé a mobilszámok hordozása, azaz ettől kezdve lehet úgy szolgáltatót váltani, hogy közben nem változik meg a felhasználó telefonszáma. A három szolgáltató ügyfelei idén áprilisban 3 344 számot hordoztak. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a számhordozás 2007. április végéig összesen 159 052 mobilszámot érintett.
2004 őszén a Nemzeti Hírközlési Hatóság pályázatán mindhárom szolgáltató elnyerte a 3G-s (3. generációs, UMTS) szolgáltatás nyújtásához szükséges frekvenciahasználati engedélyt és 2005 őszén, 2006 elején el is indultak az új szolgáltatások.
A piac gyors bővülése tovább folytatódott, 2005 végén az ügyfélszám 9,3 millió feletti volt és ez volt az első év, amikor a mobilhálózatokból indított hangforgalom meghaladta a vezetékes hálózatokból indítottat.
2006 végén a 3 szolgáltatónak összesen 9,966 millió ügyfele volt és ekkor a felhasználók 64,6 százaléka használt előre fizetett kártyát. A teljes ügyfélszámon belül az úgynevezett pre-paid kártyák aránya 2003 tavaszán volt a legmagasabb, akkor az ügyfelek 79 százaléka ilyen kártyát használt. Azóta fokozatosan csökken a pre-paid kártyát, és nő az előfizetés szolgáltatást használók aránya, ami 2007 első negyedévének végére már elérte a 36,4 százalékot.
Kapcsolódó cikkek
- Még egyszerűbb SMS-ben lottózni
- Újabb autópálya-matricákat vásárolhatnak mobilon a T-Mobile és a Pannon ügyfelei
- Februárban újra nőtt a mobil-előfizetők száma
- Húszmilliós bírságot kapott a Vodafone Magyarország
- Gyakran tévesztik meg fogyasztóikat a mobilszolgáltatók
- Csökkenéssel indult 2007 a hazai mobilpiacon
- 2006-ban 645 ezerrel nőtt a mobil-előfizetők száma
- Novemberben 118 ezerrel nőtt a mobil-előfizetők száma
- 2007 februárjában csökkennek a mobil végződtetési díjak
- SMS-ben is feladhatók az Expressz-apróhirdetések
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
2025-ben is farag az inflációból a Vodafone
A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között
Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.
Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól
Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.