29-én mutatkozik be az iPhone

Kiss Ádám Zoltán, 2007. június 4. 22:17

Az Apple hivatalosan is bejelentette a megjelentetés dátumát, így vége a találgatásoknak, az iPhone június 29-én kerül a boltok polcaira.

A kereskedelmi forgalomba kerülés dátumát egy frissen beindított televíziós reklámkampány és az Apple szóvivője is megerősítette. A készülék, mely még boltokba kerülése előtt felrázta az álmos mobilpiacot, konfigurációtól függően 499 és 599 dollárért lesz majd kapható. A reklámok a készülék internet szörfözési, videólejátszási és e-mail kezelési képességeit emelték ki az érintőképernyő újszerűségét hangsúlyozva. Tény, hogy a készülék ezzel a megoldással egyszerre elavulttá teszi az érintőpálcás megoldásokat. A reklám egyben azt is tisztázza, hogy az iPhone az USA-ban fog bemutatkozni, és először csak új AT&T előfizetéssel lehet majd kapni. Az érdeklődés a kezdetektől óriási, Steve Jobs iPhone bejelentése nemrégen elhomályosította a párhuzamosan futó CES-t, mely a világ legnagyobb fogyasztói elektronikai vására. A vállalat 2008 végéig 10 millió iPhone eladását tervezi, ami ugyan a teljes piac mindössze 1 százaléka, ám az okostelefonok piacán igen jelentős mennyiség. A Jupiter Research szerint a készülék legfőbb vonzereje az Apple új érintőtechnológiás felhasználói interfésze, de jelentős hajtóerő lehet a letisztult design és az iPod sikere is.

Kulcsszavak: mobiltelefon Apple

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32