Erősebb alternatív szolgáltató a piacon

2008 elejére várható a HTCC csoport cégeinek harmonizációja

forrás Prim Online, 2007. június 14. 17:50

2007. április 27-ével, a magyar és a romániai versenyfelügyeleti hatóságok jóváhagyása után jogilag lezárult az Invitel Távközlési Szolgáltató Zrt. HTCC (Hungarian Telephone and Cable Corp) általi felvásárlása. Ezzel a lépéssel a korábban Invitel, Hungarotel, illetve Pantel néven ismert társaságok egyesültek, létrehozva a magyar vezetékes piac vezető, egyértelműen első számú alternatív távközlési szolgáltatóját. A HTCC ügyvezető igazgatójának Martin Lea-t, az Invitel korábbi vezetőjét nevezték ki, az egyesült vállalat élére pedig új menedzsment került.

A HTCC célja a tagvállalatok teljes integrációja, amely által hamarosan egy erősebb, az ügyfelek igényeit még teljeskörűbben kielégítő vállalat jön létre. Az integrációs folyamat néhány hónapba telik, előreláthatólag 2008 elején zárul le teljesen. A csoport célja, hogy szolgáltatásait minél előbb egyetlen egyesített márkanév alatt kínálja vásárlóinak. Az új márka bevezetését nagyszabású márkaismertséget és márkamegítélést felmérő kutatás előzi meg.

A cégegyesítési folyamat hatásaként a vállalat kénytelen megválni néhány dolgozójától, amely a redundáns pozíciók felszámolásából, illetve a helyigény racionalizációjából fakad. Így, egy a dolgozói szakszervezettel egyeztetett és aláírt szerződés szerint, előreláthatólag körülbelül kétszáz alkalmazottjától válik meg a cég 2007 júliusában. Az elbocsátások természetesen professzionális módon történnek, tisztelettel és kellő érzékenységgel az érintettek irányában. A vezetés biztosítja, hogy a vállalat működését és szerkezetét érintő belső változások semmilyen negatív hatással nem lesznek a szolgáltatásokra nézve, és hogy a pozitív változásokat az ügyfelek hamarosan maguk is érezhetik majd.

A HTCC jövőbeni stratégiája - az integráció teljesítése mellett - három kulcsfontosságú növekedési területet érint. Elsősorban a szélessávú szolgáltatások területén kívánja tartani a piaci átlag feletti növekedést, országos szinten tovább kívánja növelni üzleti előfizetőinek számát, valamint a cég nagyteljesítményű, modern és kiterjedt nemzeti és regionális hálózata segítségével igyekszik majd a nagykereskedelmi szegmensben is további növekedést elérni. A HTCC célja, hogy üzletfelei számára valódi értéket nyújtson, a felhasználói igényekre azonnal reagálni tudjon, továbbá folyamatosan erősítse a pozitív felhasználói élményt, összességében pedig egy olyan vállalatként működjön, amely hiteles: azt teszi, amit mond.

„A Hungarian Telephone and Cable Corp mostanra mindegyik vezetékes telekommunikációs szolgáltatási szegmensben egyértelműen az első számú alternatív szolgáltatóvá lépett elő. A vállalat áll az új kihívások és lehetőségek elébe, amelyek közül a legfontosabb, hogy ügyfeleinek továbbra is a pénzükért adható legértékesebb szolgáltatást nyújtsa”
– mondta el Martin Lea, a HTCC ügyvezető igazgatója.

Az Invitellel kibővült HTCC csoport legfontosabb adatai:

ˇ    Összesített forgalom: 425,7 millió USD (323,6 millió euró)
ˇ    700.000 ügyfél Magyarországon
ˇ    A Csoport kb. 1550 alkalmazottat foglalkoztat
ˇ    Az 54-ból 14 koncessziós területen a magyar lakosság 21%-át fedi le
     -    95% feletti piacrész a volt koncessziós területeken
     -    A hálózat nagy része alkalmas DSL-hez
ˇ    A legmodernebb saját tulajdonú gerinchálózat az ország egész területén
     -    7152 km optikai hálózat
     -   Az Invitel és a HTCC 674, illetve 285 millió dollárt fordított a hálózat kiépítésére
ˇ    Közös hálózati kapcsolati jelenléti pontok 14 ország 30 városában

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32