Június 30-án hatályba lép az uniós roamingrendelet

MTI Sajtóadatbank, 2007. június 26. 09:18

Hatályba lép június 30-án az unió mind a 27 tagállamában az Európai Unió roamingrendelete - közölte az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint az Európai Unió közbenjárásának köszönhetően az idén nyáron már jelentősen olcsóbban használhatják a magyar előfizetők is mobiltelefonjainkat külföldön.

Az uniós roamingrendelet június végi, az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésével a belső piaci szabályozás e lényeges eleme június 30-án az EU mind a 27 tagállamában kötelező erőre emelkedik.

Az Európai Bizottság által 2006. július 12-én kezdeményezett jogalkotási folyamat célja az volt, hogy megfékezzék a fogyasztókra, illetve az üzleti úton levő üzletemberekre más uniós tagállamba utazásuk alkalmával háruló kiugróan magas roamingdíjak emelkedését. A visszaélések elkerülése érdekében az egyes országok nemzeti szabályozó hatóságai a bizottsággal karöltve figyelemmel kísérik az új roamingszabályozásra való áttérés folyamatát.

Korábban Kóka János gazdasági miniszter úgy nyilatkozott, hogy leghamarabb augusztustól lehet olcsóbb a roaming az Európai Unión belül a mobiltelefonok külföldi használata után. A díjak a jelenlegi árak felére-harmadára mérséklődnek.

Az uniós roamingrendelet az uniós országokból kezdeményezett hazatelefonálás 250-650 forintos percdíjait 147 forintra, a hívásfogadás 95-220 forintos díjait pedig 72 forintra szorítja le a magyarországi mobilszolgáltatók esetében.

Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke korábban elmondta: a jogszabály a három magyarországi szolgáltatót arra kötelezi, hogy legkésőbb július végéig személyre szabott árajánlatot tegyenek ügyfeleiknek. Ezt követően igény esetén egy hónapon belül az új tarifák szerint lehet telefonálni külföldön, de legkésőbb szeptember végéig mindenkinél érvénybe lépnek az új díjszabások.

Számítások szerint a mobiltávközlési szolgáltatók bevételeinek 2,5 százalékát teszik ki a roamingbevételek, s az ügyfelek éves szinten összesen 8-15 milliárd forintot spórolnak meg a díjcsökkenéssel. A szolgáltatók kieső bevételeit kompenzálhatja az, hogy az emberek várhatóan többet telefonálnak majd külföldről.

Az uniós roamingrendelet az elkövetkező évekre további díjcsökkentést tesz kötelezővé. Jövő nyáron a hazatelefonálás a jelenlegi euróárfolyamon 138 forintba, 2009-ben pedig 129 forintba kerül, míg a külföldön történő hívásfogadásért 2008-ben 66 forintot, 2009-ben pedig 57 forintot kell majd fizetni.

Az EU-n belüli hívások roamingdíja egységes lesz.

A mobiltelefonról belföldről hívott külföldi számok díjaira az uniós rendelet nem vonatkozik, csak úgy, ahogyan az EU-n kívüli külföldi országokra érvényes roamingdíjak sem változnak a rendelet nyomán.

Kulcsszavak: roaming EU

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36